Politika

A minisztériumból is őrökkel akarták kidobni az ellenzéki képviselőket

Fotó: Szél Bernadett Facebook-oldala

Kihagyták a parlamenti vitát, helyette inkább az Emberi Erőforrások Minisztériumába látogatott Szél Bernadett, Szabó Szabolcs  és Hadházy Ákos, hogy a hat éves kortól kötelező iskoláztatás tervéről és a NAT-ról egyeztessenek. A fogadtatás azonban meglepő volt: minisztériumi szakértők helyett csak zárt ajtókat találtak.




 

A képviselők még az utolsó lehetőséget használták ki, az ellenzék jogait csorbító törvénymódosítás előtt, így a portásnak a képviselői igazolvány felmutatása után be kellett őket engedni a minisztériumba. Azonban az ott dolgozók teljesen érthetetlenül kezdtek el viselkedni.

“ATTILA AZT MONDTA, ZÁRJUK BE MAGUNKAT KULCSRA”

– hallatszódik az egyik ajtó mögil, illetve hogy azon tanakodnak, vajon a biztonsági őrökkel ki lehet-e vezettetni a képviselőket. Kétségbeesett telefonálgatások és némi káosz után végül főosztályvezetői szinten fogadták a három képviselőt, akiknek érdemi információkat adtak a 6 éves kötelező beiskoláztatás szabályozásáról.

Az egész kis történet nem más, mint egy tökéletes kórkép a NER rothadó rendszeréről, ahol a minisztériumi tisztviselők is annyira féltik az állásukat, hogy inkább magukra zárják az ajtót, nehogy valami olyat mondjanak, ami nem tetszik a főnöküknek.

 

Nem lett volna elegánsabb, ha valaki hellyel kínálja őket és rögtön felhívja a főosztályvezetőt?




 

Ez vicc. Bezárkóztak a szobába, kétségbeesett telefonok mennek, a portás azt mondja, muszáj volt beengedni minket a…

Közzétette: Szél Bernadett – 2019. december 10., kedd

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top