Politika

Itt a Matolcsy-féle ingatlanmutyi – Így lopják ki a pénzt a zsebünkből!

Matolcsy György // kép: nol.hu

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) novemberben jelentette be, hogy nettó 8,7 milliárd forintért megvásárolta a Budai Várnegyed központjában, az Úri utca 21. alatt található régi városháza épületét, mely helyt ad majd az MNB-s képzési központnak.




AZ INGATLAN MEGVÁSÁRLÁSÁVAL AZONBAN ELÉG ROSSZ ÜZLETET CSINÁLT AZ MNB, MIVEL NÉHÁNY ÉV ALATT MÁR MÁSODSZOR VÁSÁROLJÁK MEG UGYANAZT AZ INGATLANT.

 

Először megvásárolta, ingyen továbbadta, a felújításokra pénzt adott, majd visszavásárolta – derül ki a 24.hu cikkéből, mely rávilágít, hogy Matolcsy György jegybankelnök és csapata, hogyan tudta néhány év alatt kétszer is megvásárolni a Budai Várnegyed központjában található épületet.

 

Ha át akarjuk látni, hogyan működik az MNB és a jegybanki alapítványok közötti viszony, és tudni szeretnénk, hova tűnik a közpénz, akkor az elejétől kell kezdeni a történetet:

Az MNB unortodox tanok oktatására létrehozott öt alapítványt, melyeket Pallas Athénéről neveztek el, valamint ezek kezdőtőkeként kaptak 200 milliárd forint támogatást, részben nagy értékű ingatlanok formájában.

 

Most novemberben megvásárolta a szóban forgó ingatlant az MNB, bár az adásvételről kiadott közleményében arra nem hívták fel a figyelmet, hogy a Pallas Athéné Domus Sapientiae Alapítványtól (PADA) 8,7 milliárdért visszavásárolt ingatlant, 2014-ben egyszer már megvásárolták, melyért akkor 1,9 milliárdot fizettek a Magyar Tudományos Akadémiának.




 

Az első vásárlást követően, rövid időn belül az MNB “vagyonrendelés” címszóval ingyen továbbadta az ingatlant a PADA-nak, melyet az alapítvány abból a pénzből újított fel, amit korábban kezdőtőkeként az MNB-től kapott.

 

Az évekig tartó munkálatok 4 milliárd forintba kerültek, így az ingyen kapott ingatlant 8,7 milliárd forintért tovább tudta értékesíteni az MNB-nek az alapítvány, melyen ha a munkálatokra szánt pénzt leszámoljuk, akkor is jól jártak.

 

Míg a PADA nagyot szakított az üzleten, addig Matolcsyék enyhén szólva is rossz üzletet kötöttek, mivel ha csak a második adásvételt vesszük figyelembe, akkor is 2,3 millió forint fölött volt a kifizetett négyzetméterenkénti vételár.

AZONBAN HA AZ ELSŐ VÉTELÁRAT IS BELESZÁMOLJUK, AKKOR KIJÖN, HOGY A JEGYBANKNAK TÖBB MINT 10,5 MILLIÁRDJÁBA KERÜLT AZ ÉPÜLET,

az így kapott négyzetméterár pedig megközelíti a 2,8 milliót.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top