Politika

Majdnem katasztrófát okozott Orbán – alig sikerült elkerülni a bajt

Pestibulvar.hu

Kevés híja volt, hogy ne okozzon komolyabb gazdasági visszaesést a kormány botrányos intézkedése.




MÉGSEM TESZI FIZETŐSSÉ A CÉGADATOK HOZZÁFÉRÉSÉT A KORMÁNY

– derült ki az Igazságügyi Minisztérium válaszából, amit az mfor.hu-nak adtak. Mint ismert, nyáron nagy felzúdulást okozott, amikor a Fidesz keresztül vert egy törvényjavaslatot a parlamenten, ami jelentősen szűkítette volna az újságírók mozgásterét a cégadatok megismerésére. Orbánék célja nyilván az volt, hogy még inkább elejét vegyék annak, hogy a maradék független sajtó feltárhassa a disznóságaikat.

 

 

Igen ám, csakhogy egyvalamivel nagyon nem számoltak a kormány diktatórikus boszorkánykonyhájában, mégpedig azzal, hogy az adatok fizetőssé tételével nemcsak a szabad sajtót lehetetlenítették volna el,

HANEM JELENTŐS ÉRDEKSÉRELMET OKOZTAK VOLNA A BELFÖLDI ÜZLETI FORGALOMNAK IS.

 

 

Nem működhet ugyanis anélkül egy modern gazdaságban a kereskedelem, hogy az egyes cégek üzletkötés előtt ne próbálnának hiteles információhoz jutni céges partnereikről vagy a különböző szolgáltatókról. A minisztérium úgy fogalmazott, hogy a javaslattal csak “az ingyenes céginformációval való visszaélést kívánták volna megakadályozni”. Hogy ez pontosan mit jelent, és hogy hogy lehetne azzal egyáltalán visszaélni, azt sajnos nem részletezték.

 




 

Mindenesetre hogy ne okozzanak gazdasági katasztrófát, hátra léptek egyet, december 11-én elfogadták azt a javaslatot, ami semmissé tette a korábbit, ezt az új törvényt szúrta most ki az mfor. Szerencsére úgy néz ki, egyelőre csatát nyert az átláthatóság. Ha el akarja fedni a jövőben családtagjai és oligarchái vérlázító gazdagodását Orbán, úgy tűnik, kénytelen lesz valamilyen más módot találni.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top