Politika

Mutatjuk, mit reagált az államtitkár arra, hogy egyre több nyugdíjast taszítanak nyomorba

Pestibulvar.hu

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból kiderült, hogy hihetetlen mértékben nőtt tavaly a relatív jövedelmi szegénységben élő nyugdíjasok száma Magyarországon. 2018-ban 11 százalékos volt körükben a relatív jövedelmi szegénység, ami köznyelvre lefordítva azt jelenti, hogy




238 EZER NYUGDÍJAS ÉL HAVI 93 312 FORINTNÁL KEVESEBB PÉNZBŐL. EGY ÉV ALATT AZ ÉRINTETTEK SZÁMA KÖZEL 28 EZER FŐVEL EMELKEDETT

– közölte a privatbankar.hu.

Az egyre elszegényedő és nyomorba taszított idősek helyzetére, valamint ennek a negatív folyamatnak a megállítására szeretett volna rákérdezni a Jobbikos Jakab Péter, így írásbeli kérdést intézett Kásler Miklós emberi erőforrások miniszterhez

“Brutálisan emelkedik a relatív szegénységben élő nyugdíjasok száma, azonban a kormánynak láthatólag csak a választások előtti osztogatások fontosak” címmel.

 

Jakab szerint sokkolóan magas ez az arány, valamint szerinte

“A VÁLASZTÁSOK ELŐTTI HANGZATOS, NYUGDÍJASOK IRÁNYÁBA TETT GESZTUSOK PUSZTÁN LÁTSZATINTÉZKEDÉSEK.

 




Ahelyett, hogy kiszámítható és érzékelhető lenne a nyugdíjak munkajövedelmekhez képest is mérhető értékállósága, Önök valójában egyáltalán nem érzékenyek ezen korcsoportba tartozó honfitársaink mindennapos anyagi problémáira”.

 

A képviselő azt szerette volna konkrétan megtudni Kásler Miklóstól, hogy a kormány milyen intézkedések bevezetését tervezi a jövőben annak érdekében, hogy a nyugdíjak legalább a munkajövedelmek átlagos növekedésének megfelelően növekedjenek.

 

Kásler helyett azonban Rétvári Bence, a tárca államtitkára adott egy elég abszurd módon terelő választ, melyet a pártja korábbi intézkedéseinek felsorolásával kezdett.

 

Majd kiemeli, hogy “az idősek évtizedeken keresztül dolgoztak az országért, amit a kormány a nyugdíjemelésen túl egyéb juttatásokkal is igyekszik megköszönni. A nemzeti kormány alatt a 2019. novemberi nyugdíj-kiegészítést is figyelembe véve a nyugdíjak 34,2 százalékkal emelkedtek, illetve azok vásárlóértéke is 10,3 százalékkal növekedett. Ezen felül a kormány a nyugdíjasok részére rezsicsökkentést biztosított, illetve a szeptemberben juttatott rezsiutalvány a számláik rendezését segítette.”

 

A jövedelmi szegénységre pedig úgy reagált, hogy

A számpárként felhozott mutató azt jelzi, hogy a bérek Magyarországon radikálisan nőttek (…). Nem igaz, hogy a nyugdíjasok helyzete romlott (…), a relatív jövedelmi szegénység aránya Magyarországon az EU átlagnál jobb.”

 




Ezzel tehát Rétvári kijelentette:

AZ, HOGY ÉVRŐL ÉVRE EGYRE MAGASABB A RELATÍV JÖVEDELMI SZEGÉNYSÉGBE CSÚSZÓ NYUGDÍJASOK SZÁMA, CSAK AZT JELZI, HOGY FOLYAMATOSAN NŐNEK A BÉREK.

 

Azonban ha a bérek változását nézzük, akkor kiderül, hogy 2010 és 2018 között az átlagos bruttó bérek 63 százalékkal emelkedtek, ami reálszinten 34,6 százalékos értéknövekedést jelent. Tehát a nyugdíjak növekedési ütemét jócskán meghaladja a bérek növekedése, és a gyors ütemben növekedő bérek eredményezik azt, hogy a szegénységi küszöb is nagymértékben emelkedik, mivel ezeket a változásokat a nyugdíjak nem követik azonos mértékben.

AZ ÁLLAMTITKÁR PEDIG TERELŐ VÁLASZ HELYETT, KIFEJTHETTE VOLNA, MIRE IS ELÉG MA MAGYARORSZÁGON EZ A HAVI 93 312 FORINT, ÚGY, HOGY KÖZBEN AZ ALAPÉLELMISZEREK BŐVEN INFLÁCIÓT MEGHALADÓ MÉRTÉKBEN DRÁGULNAK AZ ELMÚLT IDŐSZAKBAN.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top