Külföld

Rendkívüli hír: Irán felmondta a nemzetközi atomalkut, miután Trump megölette Kasszem Szulejmánit

nyugatifeny.hu

Eszkalálódik a helyzet.




Vasárnap közleményben jelentette be az iráni vezetés, hogy mától nem tartják magukra nézve kötelező érvényűnek a 2015-ös nemzetközi atomegyezséget.

 

Az alkut 2015-ben kötötte Irán, az Egyesült Államok, Oroszország, Németország és az EU, azzal a céllal, hogy Teherán mondjon le a katonai célú nukleáris programról, cserébe az országgal szembeni nemzetközi szankciók feloldásáért.

 




Az egyezség szabályozta többek között az urándúsítás mértékét, illetve kitért arra is, hogy milyen anyagoknak lehet birtokában az ország, és ott milyen atomcélú fejlesztések történhetnek.

 

Irán mai bejelentésre azután került sor, hogy Donald Trump utasítására az amerikaiak a napokban kivégezték Kasszem Szulejmánit, az iráni Forradalmi Gárda különleges egységeinek vezetőjét, lényegében az ország második emberét.

 

Szulejmánival szemben drónos merényletet követtek el a bagdadi repülőtéren.

 




Irán az elmúlt években már feszegette a korábbi megállapodás határait, miután az Egyesült Államok 2018-ban Donald Trump vezetésével kilépett a Barack Obama által megkötött megállapodásból.

 

Az EU nem támogatta Trump döntését, érdemben azonban nem tudott tenni a megállapodás megmentéséért.

 

Irán fokozatosan oldotta fel az egyezményben megfogalmazott korlátozásokat, vasárnap pedig az iráni kormány ülése után közleményben tudatták: mától semmilyen korlátot nem tekintenek érvényesnek, a katonai célú

urándúsításnak így már semmilyen akadálya sincs.

(BBC / Index) | nyugatifény




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top