Politika

Nincs ennél megalázóbb: nemzetközi rendezvényen fütyülték ki Orbán Viktort (+videó)

balramagyar.hu

Egy politikusnak a végét nem jelzi jobban semmi más, mint az, hogy lassan nem tud részt venni úgy külföldi rendezvényen, hogy ne tiltakozzanak ellene.




 

Orbán Viktor egy célját mindenképpen elérte: ismerik a nevét szerte Európában. Azonban nem örülhet ennek a sikernek, ugyanis nem egészen arról van szó, hogy amiatt ismernék, mint mondjuk Horn Gyulát, aki lebontotta a vasfüggönyt.

Régen, ha külföldön járt az ember, a magyarokat a gulyásról ismerték, meg a leleményes találmányainkról, ma azonban nem az Unicum vagy az Erős Pistára kérdeznek rá, hanem arrra: ‘Orban’? Nem csak önmagát járatta le Orbán szerte Európában, de minket is,

 

Most például Orbán Prágában járt, ahol átadták a frissen felújjított Operaház épületét. Orbán Viktor miniszterelnök Andrej Babis cseh kormányfővel vett részt az ünnepségen.

 

Az érkezése azonban nem látszik, pedig meglehetősen hangosra sikerült. Az Euronews videója szerint a miniszterelnököt kifütyülték a cseh tüntetők, akik a magyar kormányfőt az opera bejáratánál várták:




 

[NO COMMENT] Kifütyülték Orbánt a cseh tüntetők

[NO COMMENT] Kifütyülték Orbánt a cseh tüntetők – a magyar miniszterelnököt tüntetők várták a prágai opera megnyitóján

Közzétette: Euronews magyarul – 2020. január 5., vasárnap

 

Az Euronews szerint a néhány tucat demokrácia és EU-párti tüntető transzparensén az állt:

IGEN EURÓPÁRA ÉS NEM A NACIONALIZMUSRA

 

A prágai Állami Operát az elmúlt három évben teljesen felújították. A restaurálás költségeit 900 millió koronára tervezték, végül meghaladta az 1,3 milliárd koronát (17 milliárd forint).

 

24.hu/BalraMagyar




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top