Politika

Tavaly a rászorulókon nyerészkedett Mészáros Lőrinc és Tiborcz István

Kép forrása: Facebook

Az Erzsébet-program azoknak a nagycsaládosoknak nyújt kedvezményes nyaraltatást, akik alacsony jövedelemmel rendelkeznek. Lényege, hogy a programban résztvevők csak a teljes ár töredékét fizetik ki, nagyjából összesen 20 ezer forintot az egész családra, a hiányzó összeget pedig az állam teszi hozzá az Erzsébet-utalványok forgalmazásának pénzügyi eredményéből




 

Tavaly volt két olyan szálloda is, melyek kizárólag csak a programban résztvevőknek nyitottak ki.

EZEK MÉSZÁROS LŐRINCHEZ ÉS TIBORCZ ISTVÁNHOZ KÖTHETŐEK, ÉS ÖSSZESEN 490 MILLIÓ FORINTOT SZAKÍTOTTAK AZ ERZSÉBET-PROGRAMBÓL.

 

Ráadásul a közel félmilliárd forinttért még komolyabb erőfeszítéseket se kellett tenniük, mivel az Erzsébet-programmal szerződő üdülőhelyek, fix számú vendégeket kapnak úgy, hogy például még reklámra se kell költeniük.

A balatonaligai hotelt, a Club Aligát, mely 2018 nyara óta Mészáros Lőrinc és Tiborcz István érdekeltségébe tartozik, valamint a keszthelyi Hullám Hotelt, ami szintén Mészáros érdekeltségéhez köthető, a hvg.hu cikke szerint egész évben az Erzsébet-programból érkező vendégekkel töltik meg.

 




Az Erzsébet-program sajtóosztálya a szálláshelyeknek kifizetett üdülési költségek nyilvántartását eleinte nem nagyon akarta kiadni, végül az adatvédelmi hatóság felszólítására kénytelenek voltak. Ebből kiderült, hogy az említett két hotelben összesen 490,83 millió forint összegben foglaltak 3 vagy 4 éjszakás üdülést a pályázaton nyertes családok.

A CLUB ALIGÁBAN 8,9 EZER FŐ SZÁLLT MEG 386,1 MILLIÓ FORINT ÉRTÉKBEN, MÍG A HULLÁM HOTELBEN 2,4 EZER FŐ 104,73 MILLIÓ FORINT ÉRTÉKBEN.

 

A lap cikkéből az is kiderül, hogy az Erzsébet-programban nyaralók nem voltak teljesen elégedettek a két szálloda színvonalával:

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top