Politika

Napi nonszensz: Magyarország fogja hitelezni a világ egyik leggazdagabb országát

MTI/Kovács Attila

Pénteken fogadta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Ádil bin Ahmed al-Dzsubeirt, Szaúd-Arábia külügyi államtitkárát. Tárgyalásaikon a migráció és terrorizmus megfékezéséről és gazdasági együttműködésekről is megállapodtak. Az eseményt követő sajtótájékoztatón pedig olyan hírt kaptunk, hogy leesett az állunk! Szijjártó bejelentette, hogy a magyar-szaúdi gazdasági együttműködés ösztönzésére 600 millió eurós hitelkeretet nyitottak az Eximbanknál!




EZEK SZERINT MAGYARORSZÁG A VILÁG EGYIK LEGGAZDAGABB ORSZÁGÁT FOGJA HITELEZNI!

 

Szijjártó szerint szükséges a szaúdi vízügyi infrastruktúrát is fejleszteni, mert az országra vízhiány leselkedik, ez pedig komoly lehetőségeket jelent a magyar technológiák és mérnöki tudás számára is, többek közt ez is oka volt a hitelkeret megnyitásának.

 

Bár a részletek még nem ismertek, de valószínűsíthetjük, hogy a régi jól bevált módszert fogják most is követni, amit már többször alkalmaztak afrikai országok esetében. Az újdonság most csak az, hogy ezúttal egy olyan országról van szó, akinek egyáltalán nincs szüksége a magyar forrásokra.




Egyedüli érv csak az lehet, hogy a kormánynak csak így van lehetősége arra, hogy egyes beruházásokat magyar részvétellel valósítsanak meg, és bele tudjon szólni a kivitelezők kiválasztásába. Nem lennénk meglapődve, ha hamarosan arról kapnánk híreket, hogy valamelyik NER oligarcha éppen Szaúd-Arábiában kapott megrendelést.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top