Orbán 2014-ben, lesokkolva Európát és a fél világot, azt mondta a szokásos nyári fasiszta “szabadegyetemén”, Tusványoson, hogy a politikai elemzések sztárjai ma azok a rendszerek, amelyen ugyan nem nyugatiak, nem liberálisok és talán nem is demokráciák, mégis sikeresek. A magyar “miniszterelnök” ezen országok közé sorolta Kínát, Szingapúrt, Indiát, Oroszországot és Törökországot. Beszéde akkor vízválasztónak számított, a vasfüggöny leomlása óta először fordult elő, hogy egy európai vezető ilyen nyíltan megkérdőjelezte a nyugati liberális világrendet.
Orbánnak azóta sem változott a véleménye, maximum annyi változás történt, hogy miután túl sok bírálatot kapott nyugatról, néhányszor finomított a rendszer megnevezésén, először kereszténydemokráciára, később keresztény szabadságra cserélte azt, az illiberalizmus lényegét azonban megtartotta. Helyükön maradtak a demokratikus díszletek, a liberális intézményrendszer, a papíron független és elválasztott hatalmi ágak, minden, ami alapfeltétele egy működő demokráciának. Csakhogy a lényegüket elvesztették: az egyes hatalmi pozíciók nem a hatalom ellenőrzését és korlátozását szolgálják (ahogyan egy rendes demokráciában tennék), hanem a túlhatalom bebiztosítását, a diktatúra fennmaradását.
A modell ismerős, nem véletlenül hivatkozott rá Orbán: Oroszországban és Kínában pl. régóta hasonló rendszerek működnek. A modern világban, egy-két kivételtől eltekintve, a 20. századra jellemző totalitárius diktatúrák már nem működnek (a 2. világháború és a hidegháború borzalmai után rendkívül népszerűtlenek is), ráadásul meg sem érné fenntartani őket, az információs világban ugyanis elég költséges, ha nem egyenesen lehetetlen a totális kontroll. Így az elnyomó rendszerek már sokkal lopakodóbb formában tudnak csak túlélni, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Putyin Oroszországa, Hszi Csin-ping Kínája vagy Erdogan Törökországa csak akkor maradhat fenn, ha azt a látszatot kelti, hogy ugyanolyan, mint bármelyik nyugati liberális demokrácia. Persze a látszat csak látszat, egy rendes liberális demokráciában ugyanis sosem fordulhatna elő pl. az, hogy a világ leggazdagabb embereinek egyikévé lopja magát a “miniszterelnök”. Ha megtenné, a független igazságszolgáltatásnak köszönhetően egykettőre rács mögött találná magát. De miután az emberek a 20. század után már nem dőlnek be olyan könnyen az elnyomó rezsimek hazugságainak, és ők már demokráciára vágynak, és jólétben akarnak élni, ezért az “illiberális demokráciák” kénytelenek azt hazudni, hogy nem azok, hanem liberális demokráciák.
Így hiába mondja Orbán, hogy ma az illiberális demokráciák a nemzetközi elemzések sztárjai, a valóság az, hogy
AZ ILLIBERÁLIS RENDSZEREK A VILÁG LEGGYÁVÁBB RENDSZEREI, MÉG A 20. SZÁZADI FASISZTA ÉS KOMMUNISTA REZSIMEKNÉL IS GYÁVÁBBAK,
mert azok legalább fel merték magukat vállalni, az illiberálisok viszont liberális demokratának hazudják magukat. Orbán azért akar az Európai Néppártban is maradni, mert attól fél, hogyha kiesik, az európai mérsékelt pártok többé nem fogják legitimálni a rendszerét, hogy demokrácia, hanem lebuktatják, hogy valójában nem az. Hiába döngeti a mellét, hogy a nyugati liberalizmus halott, ha tényleg ebben hinne, nem bújna a liberálisok szoknyája mögé, hogy segítsenek demokráciának hazudni a rendszerét. Ha lenne elég vér a pucájában, és tényleg úgy gondolná, hogy a liberális demokráciának vége, akkor eltörölné a szabad választásokat, a papíron független intézményeket, és bevezetné a totális diktatúrát. De nem teszi, mert tudja, hogy nincs magyar, aki diktatúrában akarna élni, ezért foggal-körömmel kapaszkodik a liberalizmusba, amit úgy szid és gyűlöl.
Ha valaki esetleg még mindig azt gondolná, hogy az illiberalizmus működik, annak álljon itt a lassan világjárvánnyá szélesedő koronavírus ügye.
AZ, HOGY EGYÁLTALÁN IDÁIG FAJULHATTAK AZ ESEMÉNYEK, CSAK ÚJABB BIZONYÍTÉKOT JELENTENEK ARRA, HOGY ORBÁN ILLIBERÁLIS HAZUGSÁGA MEGBUKOTT.
A New York Times friss cikke szerint Kína hetek óta tudott a vírusról, a helyi pártfunkcionárusok mégis megpróbálták a szőnyeg alá söpörni, mert attól tartottak, hogy rossz színben fognak feltűnni a januári tanácsülések előtt. A legfrissebb jelentések szerint a járvány talán teljesen elkerülhető lett volna, ha Kínában nem egy olyan rendszer van, ami hazugságra, az igazság elfedésére, a valóság tagadására épül. Az illiberalizmus magában hordozza a valóság eltorzítását, az igazság erőszakkal történő elnyomását. Az Orbán által sztárolt rendszerek egyike – akárcsak 1986-ban Csernobilban – most is elnyomta az igazságot, hetekig titkolta, hogy baj van, ezért a lokális járvány világjárvánnyá nőtt.
A koronavírus terjedése csak újabb bizonyítéka annak, hogy a 21. században, a globalizmus korában a kríziseket csak együtt, átláthatósággal, a valóság minél gyorsabb felismerésével lehet kezelni. Orbán magasztalt illiberális demokráciája erre teljesen alkalmatlan, a problémákat, pl. a klímaváltozás ügyét is csak a liberális demokrácia keretein belül tudjuk kezelni, az ad ugyanis egyedül lehetőséget arra, hogy a valóság, az igazság felszínre kerüljön. A koronavírus is csak azt bizonyítja, hogy a liberális demokráciának nincs alternatívája, és hogy Orbánnak és globális illiberalizmusának sürgősen buknia kell, mielőtt nem késő.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
