Politika

Ez a férfi a szép autónál egy “csontváz” a fideszesek szekrényében, akit az ellenzék kirángatott

Kép forrása: Janurik Lajos Facebook-oldala.

A DK-s László Imre vezette XI. kerületi önkormányzat az előző érában lévő fideszes piszkos ügyletek feltárását elkezdte, és sorra mutatja fel az eredményeket. Ezúttal egy olyan cégvezetőt “fogtak”, aki Las Vegasban időzött több alkalommal is az újbudaiak pénzén.




24.hu úgy értesült, hogy Janurik Lajos, a XI. kerület önkormányzati informatikai cégének igazgatója 25 millió forintot utazgatott el a kerület pénzéből. A Hoffmann Tamás fideszes polgármester vezetése alatt cégvezetővé avanzsált férfi a Smart 11 Nonprofit Kft. kasszájából több millió forintot fordított saját utazásaira, amelynek során

3 alkalommal járt Las Vegasban, de utazott Szingapúrba és Londonba is.

 

Janurik meg tudta magyarázni az utakat! Szerinte a korábbi önkormányzattal kötött megbízási szerződése előírta, hogy szakmai tanfolyamokon kell részt vennie, ezért utazott annyit. Állítása szerint Las Vegasba és Szingapúrba például azért utazott, mert ott rendezik meg a világ egyik legnagyobb információbiztonsági eseményét, a Black Hat rendezvénysorozatot. A probléma az, hogy ezek az utak mindig 5-6 napos ráhagyással történtek, és rengetegbe kerültek az önkormányzatnak. Az egyik 9 napos amerikai útja 4,1 millió forintba fájt a Smart 11 önkormányzati cégnek.

Janurik Lajos még 2010-ben úgy került a képbe, hogy részt vett a fideszes Hoffman Tamás választási kampányában.

 




egy uniós pályázatot is megnyert, aminek köszönhetően 200 ezer forintos óradíjú szakértői szerződést kapott a járási hivatalok informatikai szakértői szolgáltatására.

 

Úgy tudjuk, hogy Janurik ügyében további jogi lépéseket tervez az újbudai önkormányzat.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top