Politika

Négy EP-frakció, köztük a Néppárt is követeli, hogy jogállamisági feltételekhez kössék az EU-s pénzek kifizetését

168ora.hu

“Ezúton is szeretnénk megerősíteni, hogy szükséges egy új mechanizmus létrehozása az EU-s költségvetés védelmében ott, ahol a jogállamiságot nem tartják tiszteletben, vagy rendszerszinten fenyegetik az európai értékeket.” Többek között ez is olvasható abban a levélben, amit az EP négy frakciójának vezetője küldtek csütörtökön Charles Michel tanácsi elnöknek, a 2021-28-as EU-s költségvetés ügyében. A költségvetésről február 20-án tárgyalnak a tagállamok vezetői Brüsszelben.  




 

Charles Michel | 168ora.hu

Az aláírók között van Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője – az EP-ben ebben a csoportban ülnek a fideszes képviselők is, bár a párt tagságát tavaly márciusban felfüggesztették. A levelet az európai szocialisták, a liberálisok (Európa Megújítása frakció) és a zöldek parlamenti csoportjának vezetői írták még alá.

A bekezdés megfogalmazása – “rendszerszintű fenyegetés” – egyértelműen Magyarországra és Lengyelországra utal,

mert e két tagállammal szemben folyik eljárás a jogállamiság rendszerszintű fenyegetettsége miatt, az EU alapszerződésének hetedik cikkelye alapján – mutat rá a 444.




 

Ezen túlmenően a frakciók ragaszkodnak ahhoz, hogy a költségvetésből a jelenlegihez képest ne jusson kevesebb a mezőgazdasági és a strukturális alapokra. Márpedig az elképzelések szerint éppen ez az a két terület, ahonnan jelentős forrásokat vonnának el.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top