Politika

Rafinált trükkel bérel lakást a Várban fillérekért Szijjártó Péter dúsgazdag barátja, Kuna Tibor

168ora.hu

A budai Vár szívében fekvő Úri utcában, egy műemléképületben bérel jutányos áron önkormányzati lakást Kuna Tibor egykori kormányközeli üzletember, Szijjártó Péter külügyminiszter barátja – írja a 24.hu.

 




A korábban milliárdos állami megrendelésekkel kitömött kommunikációs ügynökségeket vezető, mára azonban kegyvesztett üzletember a Budavári Önkormányzattól kikért közérdekű adatok alapján 2018 nyarán – még a kerület fideszes vezetése idején – lakáscserével jutott hozzá az ingatlanhoz.

A 74 négyzetméteres lakásért havonta 48 ezer forint bérleti díjat fizet a kerületnek,

és az Opten cégadatbázis adatai szerint tavaly november óta a hivatalos lakcíme is itt található.

 

A 24.hu kiderítette, hogy Kuna egy XVIII. kerületi, 67 négyzetméteres lakást adott az önkormányzati ingatlanért cserébe, ám azt – a tulajdoni lap szerint – a csereszerződés aláírását követő napon vissza is vásárolta az új (ideiglenes) tulajdonosoktól. Vagyis a cserét csak papíron bonyolították le.

 

A fideszes káderdűlővé avanzsált várnegyedben bérel lakást roppant olcsón más kiválóságok mellett Bayer Zsolt – ő egy faházat adiott cserébe az ingatlanért, amely faház aztán hamarosan a családja nevére került.

 




Ebben a festői környezetben lakik még nyomott áron Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg, aztán a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke, Dorkota Lajos, továbbá  Palkovics László miniszter, aki már jelezte, hogy hajlandó lenne valamivel többet fizeni a bérletért, és itt él a kerület korábbi fideszes polgármestere Nagy Gábor Tamás, akiről a minap derült ki, hogy egy orvostanhallgató orra elől vitte el az olcsó bérleményt annak idején.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top