Politika

MSZP: Orbán évértékelője egy egyszemélyes fake-news volt!

Ellenzek.net

Az MSZP elnöke értékelte a miniszterelnök évértekelőjét. Tóth Bertalan szerint, Orbán nem beszélt az emberek valódi problémáiról: az egészségügyről, az oktatásról, az inflációról a megélhetési problémákról, csak a gyűlöletkeltésről, és klímavédelmi programról, amelynek támogatása szerinte Mészáros Lőrinc zsebében köthet ki.




 

Egyszemélyes fake news-gyár

A miniszterelnök évértékelőjét hallgatva, az jutott eszembe, hogy Orbán Viktor az egyszemélyes fake news-gyár – értékelte a miniszterelnöki beszédet Tóth Bertalan, az MSZP elnök-frakcióvezetője.




 

A politikus úgy fogalmazott, hogy Orbán az évértékelőben az „öntömjénezésen kívül, egy párhuzamos világot épített fel, amely a saját maga által elképzelt világról, a saját sikereiről szól, miközben a mindennapi emberek életéről szinte semmit nem mondott”.

 

Tóth Bertalan élesen bírálta a miniszterelnököt, amiért nem beszélt a 340 forintos euróról, a közel 5 százalékos inflációról, az élelmiszerárak brutális emelkedéséről.

 




„Ezzel a gazdaságpolitikával kifosztják a nyugdíjasokat és kifosztják a munkavállalókat, hiszen mind a nyugdíjak, mind a bérek jelentősen veszítettek értékükből az euró erősödése és a forint gyengülése miatt”

– mutatott rá a politikus, aki szerint ORBÁN EGYEDÜL A MINDENNAPI ÉLETRŐL NEM BESZÉLT.

 

Felemlegette az oktatás tragikus helyzetét, a Nemzeti Alaptantervet, amely teljesíthetetlen követelményeket állít gyermekek és pedagógusok elé egyaránt, és amely a szülők számára is elfogadhatatlan tudatformálásba kezd. Szintén a miniszterelnök által „elfelejtett” témák között említette az egészségügy helyzetét: a várólistákat, a berendezések hiányát, valamint az orvosok és ápolók bérét.

 

Tóth hiányolta azt is, hogy Orbán nem beszélt a munkavállalók helyzetéről, pedig „láthatjuk, hogy a bérhelyzet ma már a visegrádi országok közül Magyarországon a legrosszabb, a munkavállalók nem jönnek ki a bérükből.

A pártelnök szerint, a munkavállalók tiszteletet és megfelelő bért érdemelnek a mostani kizsákmányolás helyett.




 

Gyűlöletkeltés és a jövő nagy üzlete

A szocialisták elnöke rámutatott, hogy Orbán Viktor a gyűlöletkeltést, egyáltalán nem hagyta ki évértékelőjéből: „az a kormányfő beszél a bűnözők védelméről, aki önmaga a legfőbb ügyészen keresztül védelmezi a bűnelkövetőket. Az a kormányfő beszél munka nélkül szerzett jövedelemről, akinek a környezetében csak olyanokat találunk, akik munka nélkül hatalmas nagy jövedelmeket szereztek”.

 

Az Orbán Viktor által hirdetett klímavédelmi programmal kapcsolatban, az ellenzéki politikus kijelentette, hogy „végig figyelemmel kell kísérni, mert félő, hogy ez a rengeteg pénz is Mészáros Lőrincek zsebében köt ki”. Mint mondta, az Európai Unió várhatóan hatalmas forrást biztosít majd klímavédelemre, miközben „láthatjuk, mit műveltek a Mátrai Erőműben, láthatjuk, hogy tiltják meg a szélerőműveket, láthatjuk, hogy az úgynevezett panel szigetelési programot hogy vették ki a klímavédelmi programból, holott az pont azt a célt szolgálta volna, hogy segítse az emberek mindennapjait, hogy megújult otthonokban élhessenek és ezzel csökkenteni lehetett volna a nagyvárosok levegőszennyezettségét is”.

 

Orbán alternatív világa

Ez egy alternatív világ, olyan, ami ma Magyarországon nem létezik – összegezte a miniszterelnök évértékelőjét Tóth Bertalan, hozzátéve, hogy gyűlöletkeltés helyett, az együttműködésben, a mindennapok problémáinak kezelésében, a magyar emberek és az ellenzéki pártok együttműködésében – ezáltal pedig a 2022-es kormányváltásban hisz.

 




Orbán csak az emberek problémáiról nem beszélt

Orbán egy egyszemélyes fakenews-gyár: mai évértékelőjében mindenről beszélt, csak az emberek mindennapjairól, problémáiról nem.Párhuzamos világot épített fel magának, melyben képzelt sikereiről beszélve csak öntömjénezés kapott helyet, a mindennapi emberek életéről pedig szinte semmit nem mondott.Sem arról, hogy a gazdaságpolitikájukkal kifosztják a nyugdíjasokat és a munkavállalókat, sem arról, hogy ma már 340 forintba kerül egy euró, és közel öt százalékos volt a 12 havi infláció. Arról sem beszélt, hogy az élelmiszerárak drasztikusan megemelkedtek, miközben a nyugdíjemelés mértéke csak 2,8% volt.De nem beszélt az oktatás és az egészségügy tragikus helyzetéről sem.Beszélt viszont a magyar autóipari teljesítményekről – csak arról nem, hogy ez nem adódik semmi másból, mint a magyar dolgozó emberek kizsákmányolásából. A magyar dolgozókat igenis tisztelet illeti, de a tiszteleten kívül megfelelő bér is! Összegezve: amiről beszélt, az egy alternatív világ; egy olyan világ, amely ma Magyarországon nem létezik!De miről beszélt még?Gyűlöletkeltésről, amelyről most még konzultációt is fognak indítani. Az a kormányfő beszél a bűnözők védelméről, aki a Legfőbb Ügyészen keresztül saját maga védelmezi a bűnelkövetőket! Az a kormányfő beszél munka nélkül szerzett jövedelemről, akinek a környezetében csak olyanokat találunk, akik munka nélkül hatalmas jövedelmeket szereztek!Gyűlöletkeltés helyett mi az együttműködésben hiszünk, és a mindennapi emberek problémáinak kezelésében. Ezért együttműködünk a mindennapjainkban, magyar ember a magyar emberrel, és együttműködünk mi, ellenzéki pártok, hogy az október 13-iki önkormányzati választás után 2022-ben is egy új Magyarországra ébredjünk. Olyan országra, amely a mindennapi emberek életét segíti, és közösen megfogalmazott, valóban a magyar embereket érdekét szolgáló célok mentén fog működni.

Közzétette: Dr. Tóth Bertalan – 2020. február 16., vasárnap

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top