Politika

Bajban a Fidesz – Az ellenzéki párt törvényjavaslatot nyújt be, ami mindenre fényt derítene

Fotó: EMMANUEL DUNAND/AFP/Getty Images

Nemrég kiderült, hogy azoknak a honatyáknak, akik 2010-ben is már országgyűlési képviselők voltak, a vagyonuk 2019-re összességében 637 százalékkal nőtt. A Demokratikus Koalíció szerint azonban a jelenlegi vagyonnyilatkozatokból nem követhető nyomon a képviselők vagyonosodása, így törvényjavaslatot nyújtanak be annak érdekében, hogy szigorítsák a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget – ezt a DK frakcióvezető-helyettese jelentette be az ATV Start című műsorában.




 

Arató Gergely azzal kapcsolatban, hogy míg a háztartások megtakarítása alig nőtt az elmúlt években, addig a képviselők vagyonosodása jelentősen megugrott, elmondta, hogy ő 2010 és 2018 között nem volt képviselő, és nem is vagyonosodott, valamint hozzátette, hogy most is nagyjából ott tart, mint néhány évvel ezelőtt.

 

A DK frakcióvezető-helyettese a műsorban elmondta továbbá, hogy pártja ma

TÖRVÉNYJAVASLATOT NYÚJT BE ANNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY SZIGORÍTSÁK A VAGYONNYILATKOZAT-TÉTELI KÖTELEZETTSÉGET.

 




Szerinte erre azért van szükség, mert a jelenlegi rendszer egyáltalán nem alkalmas arra, hogy érdemben bemutassa a képviselők, a rokonaik valamint az üzletfeleik vagyonosodását. A DK javaslata szerint pedig a képviselőknek a jövőben nem csak a bevételükről és a vagyonukról kéne számot adniuk, hanem a jelentősebb kiadásaikról is.

HA EZT A JAVASLATOT A KORMÁNYPÁRT LESZAVAZZA, AKKOR AZZAL LÉNYEGÉBEN ELISMERIK, HOGY NEM MINDEN MEGY A LEGTISZTESSÉGESEBBEN.

 

Az időközi országgyűlési választás eredményéről elmondta, hogy Dunaújvárosban bebizonyosodott, ha az ellenzék képes a közös indulásra, akkor működik az ellenzéki összefogás.

 

Az ellenzéki párt egyik javaslatát épp hétfőn szavazta le – a fideszes tagok szavazatával – a Parlament Népjóléti Bizottsága, mely a családvédelemről szólt. Arató elmondta, hogy

A CSALÁDI PÓTLÉK, ÉS A HOZZÁ TARTOZÓ GYERMEKVÉDELMI TÁMOGATÁSOKAT SZERETTÉK VOLNA MEGEMELNI, DE EZT VÉGÜL A KORMÁNYPÁRT LESZAVAZTA.

 

Mint mondta, miután Áder János fizetését a duplájára emelték, úgy gondolták, hogy javaslatukban a családi pótlék esetében is a kétszeres emelést javasolják.

 




Nagyságrendileg ez 200 milliárd forintba kerülne éves szinten, de az ellenzéki képviselő emlékeztetett, hogy tavaly év végén a kabinet 320 milliárd forintot osztogatott el, így ha nagyon akarná, akkor ki tudná a kormány gazdálkodni a kétszeres családi pótlékot is.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top