Politika

Simicska újraéledt

Ellenzek.net

Régóta nem lehetett hallani Simicska Lajosról, aki 2018-ban végleg feladta káromkodásokba fulladó harcát Orbán Viktorral szemben, és megvált teljes cégbirodalmától, aminek jelentős része aztán az új főoligarchának megtett Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos körénél landolt.




 

A miniszterelnök egykori barátja és szövetségese a fegyverletétele után egyetlen céget tartott meg, a Hárskúti Mezőgazdasági Zrt.-t, ami addig egy jelentéktelen kis vállalkozásnak tűnt, majd jelentős tőkeemelést hajtottak végre az akkor még juh- és kecsketenyésztéssel foglalkozó társaságnál.

Tavaly év végén azonban változtatott főtevékenységén a cég, és a kecsketenyésztésről átálltak a lótenyésztésre,
tudtuk meg a 24.hu-tól.




 

A Hárskúti Mezőgazdasági Zrt. egyébként eddig nem túl sikeres, a 2018-as beszámolóban ugyanis az áll, hogy a cég 59 millió forint veszteséget termelt. A tulajdonosok, Simicska Lajos és felesége, Pusztai Zsuzsanna – aki egyben vezérigazgatója a társaságnak – a jelek szerint úgy látják, hogy a jövőben a juhok és a kecskék helyett a lótenyésztésben lesz a pénz.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top