Politika

Sikálásba és maszatolásba kezdett Polt Péter

Ellenzek.net

Polt főügyész tegnap közölte, senki sem adott utasítást arra, hogy nem nyilatkozhatnak a pedofilbotrányba keveredett és már tavaly áprilisban hazarendelt Kaleta Gábor hétfőn tíz évre titkosított ügyével kapcsolatban.

 




Ennek ellentmondanak a tények – a Szijjártó vezette külügyminisztérium például többszöri megkeresésre sem válaszolt kérdéseinkre a botrány kipattanása óta.

 

Amint sem a Fővárosi Főügyészség, sem a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya nem válaszol azon kérdésünkre, hogy mi indokolja a titkosítást, ez a döntés automatikusan zárt tárgyalássá szigorítja-e a Fővárosi Törvényszék által eredetileg nyilvánosként jegyzett március 23-ai első gyanúsítotti meghallgatást, illetve előkészítő ülést. Mindebből arra kell következtetnünk, hogy Polt Péter nem mond igazat és hírzárlat van a Kaleta-ügyben.

 

Bárándy Péter ügyvéd a Hírklikknek adott válaszával megerősítette, hogy a jelen tények ismeretében, jogi maszatolásnak tűnik a titkosítással zárolt, egyre kínosabb ügy kezelése.
A volt igazságügyi minisztert arról kérdeztük, hogy a titkosítással kapcsolatos ügyekben mi a hivatalos jogi eljárás, mi indokolhatja mindezt, mennyi idő áll a rendelkezésre, hogy egy-egy ügyben ezzel a lehetőséggel élhessenek az állami szervek.




 

Bárándy Péter a megkeresésünkre korrekten jelezte, hogy miután a kérdéses ügyről hivatalosan gyakorlatilag semmilyen részlet nem ismert, nem tud kielégítő, konkrét választ adni. Arról viszont van szakmai tapasztalata, hogy milyen esetekben élhetnek a titkosítás eszközével.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top