Politika

100 millióért vesz helyeket a Fradi-stadionban a közmédia

fuggetlennemzet.hu

Komolyabb sportesemény jogainak megvásárlása nélkül is simán elköltött egymilliárd forintot 2019-ben különböző sportközvetítésekhez köthető szerződések keretében a közmédia. A legtöbb pénz egyedi eseményekre vagy valamilyen technikai dologra – például vonalköltségre, illetve a szerződéses kommentátorok fizetésére – ment el, de akad néhány érdekesebb tétel is a listán.




 

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) több hónapnyi szünet után a közelmúltban frissítette az 5 millió forintos értéket meghaladó szerződései listáját, a 2019-es megállapodások többségével. A szerződéseket szokás szerint nem kereshető, szkennelt pdf fájlokban töltötték fel, egészen pontosan kettőben, vélhetően azért, mert a 150 oldalnyi felsorolás egyben már sok lett volna.

 

Az állami média, amióta elindította a saját sportcsatornáját, hagyományosan ilyen tartalmakra költi a legtöbb pénzt, éves szinten sok-sok milliárd forintot. Korábban már írtunk róla, hogy 2018 végén az MTVA 15 legnagyobb értékű szerződéséből 13 valamilyen sportközvetítésre vonatkozott, és csak ezek összértéke szinte hajszál pontosan 70 milliárd forintra rúgott.

 




Jelenleg évente csak az erősen túlárazott magyar labdarúgó-bajnokság 3,8 milliárd forintjába kerül az adófizetőknek, de a Bajnokok Ligája (BL) és a Forma-1 is minden esztendőben milliárdos tétel, ahogy az olimpia, illetve a foci-vb és Eb is, amikor megrendezik.

 

Ehhez képest a 2019-es költés tényleg eléggé visszafogott volt. Az MTVA által feltöltött legfrissebb dokumentumokban nagyjából négy tucat sporthoz köthető szerződést találtunk, amelyek összértéke éppen átlépte az egymilliárdot. Ugyanakkor ezek a megállapodások jól mutatják, hogy a méregdrága jogok sem fednek le mindent.

 

A legnagyobb tavalyi tételek között voltak például a nemzetközi kupaszereplésre jogosult magyar focicsapatok hazai BL- és Európa Liga-selejtezőinek a közvetítései. Ezeket ugyanis a BL-jogokon felül a csapatoktól vásárolja meg a közmédia. A legjobban a tavalyi bajnok FTC Labdarúgó Zrt. járt, nekik több mint 63 millió forintot fizettek vélhetően négy mérkőzésért, míg a Honvéd 38, a Debrecen 22, a Fehérvár pedig 18 millió forintra szerződött az állami médiával.

 

Bár a FTC Labdarúgó Zrt.-vel kötött megállapodás már viszonylag nagynak számított, 2019-ben nem ez volt a legnagyobb, hanem egy sokkal furcsább és egyébként szintén a zöld-fehér csapathoz köthető tétel. Az MTVA ugyanis közel 324 ezer eurós, azaz akkori árfolyamon bő 103 millió forintos szerződést kötött három évre a Fradi stadionját fenntartó Lagardere Sports Kft.-vel üzleti ülőhelyek és kapcsolódó szolgáltatások igénybevételére a Groupama Arénában.

 

Az rejtély, hogy ez pontosan mit takar, és részleteket az érintettektől sem sikerült megtudnunk. Az állami média nem reagált megkeresésünkre, a Lagardere Sports Kft. pedig csak egy nagyon általános leírást küldött arról, hogy általában mivel foglalkoznak ők, illetve az anyacégük, mondván, ebből válogathat az MTVA is. Finoman arra is utaltak, hogy az uniós adatvédelmi szabályozás, a GDPR miatt amúgy sem mondhatnának semmit.

 

Egyébként valószínűleg nem a GDPR, hanem a szerződésben kikötött titoktartási kötelezettség miatt. Bár az egyedi megállapodások titkosak, az általános szerződési feltételeket (ÁSZF) többször is közzétette a Lagardere, ebben pedig szerepel egy titoktartási kitétel.

 

Sőt, az ÁSZF-ben a szolgáltatások körét is egy hangyányival részletesebben mutatta be a Groupama Aréna fenntartója, mint a kérdéseinkre küldött válaszában. A dokumentumból az derül ki, hogy az „üzleti ülőhelyek” kategóriában is többféle csomag van. Abban nagyjából mindegyik megegyezik, hogy belépést biztosít a Fradi valamennyi magyar bajnoki és kupameccsére, illetve elsőbbségi jogot az egyéb rendezvényekre, mint például a BL- és EL-meccsek, a válogatott mérkőzések vagy éppen a stadionban rendezett koncertek. Méghozzá úgy, hogy az érintett szektorokat már két órával a rendezvény előtt megnyitják, és csak egy órával annak végét követően kell elhagyni a stadiont.

 




A különbség a vendéglátás minőségében van. Akad olyan szektor, ahol étlapról lehet rendelni, máshol büfés megoldást alkalmaznak, és nem mindenhol biztosítanak szeszes italt. A vendéglátás azonban az árnak mindig csak a kisebbik részét teszi ki, a tájékoztató szerint a fizetendő összeg 75-80 százaléka a belépő. Márpedig
az érintett szektorokban egy jegy 20-40 ezer forintba kerül, így a szerződött százmillióból néhány ezer ilyen még az étel-italszolgáltatással együtt is kijön.

 

Mivel ennyi belépőre nyilván nincs szüksége az MTVA-nak, jó esély van rá, hogy egy 13-16 személyes Sky Boxot bérelnek, amiből 34 darab van a stadionban, és ami nagyjából ennyibe is kerül egy évre. Bár a Lagardere-nél eddig mindig elmondták, hogy a konkrét árakat üzleti titokként kezelik – ráadásul azok szobánként eltérőek is lehetnek -, a sajtóban már többször jelentek meg számok az éves bérleti díjakról. Ezek alapján pedig nagyjából 80-120 ezer euróba kerülhet egy box egy idényre, amibe belefér az MTVA éves költése is.

 

Nagyjából ennyit fizet a Szerencsejáték Zrt. is, amely az MTVA-hoz hasonlóan valamiért fontosnak tartotta, hogy VIP-helyeket foglaljon le a Groupama Arénában. Az állami vállalat – miután valamivel több mint egy hete erre vonatkozó kérdéseket küldtünk – a napokban közzétette a 2019 júniusa és októbere között kötött szerződéseit, és a listából kiderül, hogy júliusban 35,6 millió forintért foglaltak le egy évre egy Sky Box-ot a Lagardere Sports Kft.-től.

Forrás: G7




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top