Leszavazták a költségvetési bizottságban a DK javaslatát, Varju László kiakadt.
Varju László, a Költségvetési Bizottság elnöke hétfői sajtótájékoztatóján emlékeztetett a DK javaslatára, miszerint a kormány propagandapénzeit a koronavírus elleni védekezésre kell átcsoportosítani.
“A kormány 150 milliárd forintot különített el kormányzati propagandára. A Fidesz a kormánypropagandában hosszú évek óta harcol kitalált ellenségekkel Brüsszeltől Sorosig, most először azonban egy valós veszélytől, a koronavírustól kellene megvédenie az országot.
Éppen ezért a DK törvénymódosítást nyújtott be azért, hogy a kormány csoportosítsa át a propagandapénzeket a koronavírus elleni védekezésre.”
– foglalta össze a bizottság elnöke, hozzátéve, első körben a 150 milliárdból
24 milliárd forintot
kellene a legszükségesebbekre költeni.
A Fidesz a Költségvetési Bizottság mai ülésén azonban leszavazta a javaslatot.
“A Demokratikus Koalíció szerint botrány, hogy a Fidesz leszavazta a propagandapénzek átcsoportosítását a koronavírus elleni védekezésre. Szégyellje magát a Fidesz, hogy fontosabb nekik a propaganda, mint a koronavírus elleni védekezés, és az emberek biztonsága.”
– közölte Varju.
Kiemelte: úgy tűnik, hogy az Orbán-kormány a járvány okozta rendkívüli helyzetben is pontosan olyan felelőtlen, mint eddig is volt.
“Amikor majd arról hallunk, hogy nem végeznek elég koronavírus-tesztet, hogy nincs elég kapacitás erre vagy arra, akkor majd jusson eszünkbe, hogy lehetett volna, de a Fidesz inkább propagandára költötte a pénzünket.“
– jelentette ki a képviselő, hangsúlyozva, a DK szerint a kormány felelőtlensége káros és veszélyes az emberekre és az országra.
Varju László emlékeztetett, naponta érkeznek az olyan hírek, hogy teszt nélkül küldtek haza koronavírus-gyanús betegeket. Naponta halljuk, hogy még az egészségügyben sincs elég szájmaszk és kézfertőtlenítő. Ez mind-mind megoldható lenne, ha a DK törvényjavaslata alapján átcsoportosítottuk volna a propagandapénzeket a védekezésre.
“A Fidesz úgy döntött, hogy a koronavírus elleni harc nem fontos, az ország és az emberek biztonsága nem fontos, és inkább minden egyes milliárd menjen kormányzati agymosásra.”
– jelentette ki a Költségvetési Bizottság elnöke, a DK-s Varju László.
A Fidesz leszavazta a koronavírus elleni védekezésről szóló javaslatunkat
A Fidesz leszavazta a javaslatunkat, hogy a propagandára szánt pénzeket csoportosítsák át a koronavírus elleni védekezésre. Oszd meg VARJU László Újpest-Angyalföld és Bősz Anett közös sajtótájékoztatóját! 🇭🇺🇪🇺
Közzétette: Demokratikus Koalíció – 2020. március 9., hétfő
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.