Politika

Sokkoló tanulmány: súlyosabb következményei lehetnek a vírusnak, mint eddig hitték

Pestibulvar.hu

Egyre több jel utal rá, hogy még ha túl is élik a vírust, sokaknak még “gyógyultan” is súlyos következményekkel kell szembenézniük.




 

Egy friss tanulmány szerint

MÉG AZOKRA IS KOMOLY KÖVETKEZMÉNYEKKEL JÁRHAT A KORONAVÍRUS, AKIKET MÁR GYÓGYULTNAK NYILVÁNÍTOTTAK.

 

A fertőzés ugyanis komoly, maradandó károsodásokat okozhat a tüdőben, ami jelentősen csökkentheti a páciensek tüdőkapacitását.

Az eredményeket a Hong Kong-i Kórház tette közzé. Dr. Owen Tsang Tak-yin, a kórház orvosigazgatója szerint a szakemberek körülbelül egy tucatnyi, a vírusból kigyógyult pácienst vizsgáltak meg. Közülük 2-3 érintett tüdeje már nem működött olyan jól, mint a betegséget megelőzően.

 




Ez a gyakorlatban azzal járt, hogy akár 20-30 százalékkal is csökkent a tüdőkapacitásuk.

“ZIHÁLNAK ÉS KIFULLADNAK, HA EGY KICSIT GYORSABBAN KELL SÉTÁLNIUK”

– mondta dr. Tsang. Kilenc beteg esetében tüdőröntgen-felvételek is tanúskodtak a tüdő maradandó károsodásáról.

 

Szerencsére a szakértők azonban azt is elmondták, egyelőre korai lenne megmondani, hogy tüdőfibrózis is kialakult-e a koronavírust legyőző betegeknél (a tüdőfibriózis esetén a tüdő rugalmas szövete megkeményedik, emiatt pedig nehezebbé válik a légzés). Azt is hozzátették, hogy rendszeres kardiógyakorlatok végzésével elképzelhető, hogy idővel ismét javulhat a tüdő kapacitása.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top