Politika

Megbukott a kormány hazugsága – Alapjaiban rosszul kezelik a válságot!

Fotó: Orbán Viktor / Facebook

A kormány által hozott megelőző intézkedések szerint, a 65 év feletti orvosok nem érintkezhetnek betegekkel, így például az aktív házi gyermekorvosok 40 százaléka kiesett a rendszerből.




 

Póta György a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke az ATV Start című műsorban elmondta, hogy a rendelkezés miatt vannak olyan területek az országban, ahol már teljesen megszűnt a gyermekorvosi ellátás, csak telefonon lehet konzultálni az orvossal.

MAGYARORSZÁGON MÁR BÁRHOL JELEN LEHET A VILÁGJÁRVÁNYT OKOZÓ KORONAVÍRUS

– ezt dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos mondta. Ebből következik, hogy bárki potenciális vírushordozó lehet, tehát nőhet azoknak a száma, akik már fertőzöttek, de még nem mutatnak tüneteket, valamint az őket kezelő orvos sem feltételezné róluk.

A HÁZIORVOSOK TEHÁT KI VANNAK TÉVE A FERTŐZÉSNEK, ÍGY ELENGEDHETETLEN LENNE A MEGFELELŐ VÉDŐFELSZERELÉS AHHOZ, HOGY NE ESSEN KI MÉG TÖBB HÁZIORVOS A RENDSZERBŐL.

 

Póta György azt elismerte a műsorban, hogy a háziorvosok három maszkot is kaptak, de azokat nem megfelelően címkézték, tehát nem a biztos védelmet nyújtó FFP2 vagy FFP3 típusú maszkok érkeztek meg, hanem a gyengébb minőségű FFP1-esek.

 




Szerinte a járványügyi hatóságoknak kellene biztosítania a megfelelő felszereléseket, melyek nem képzik a rendelkezésükre álló alapfelszerelést.

 

A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke elmondta továbbá, hogy több orvos is már a magyarországi megjelenés előtt, illetve még a kezdeti időszakban internetről szerezte be a speciális maszkokat, de már onnan se lehet rendelni, vagy csak irreálisan magas áron.

 

Jelenleg a kormányzat segítségét várják, mivel az ígéretek szerint orvosolni fogják a problémát, bár azt nem tudni, hogy ez mikor és hogyan fog megtörténni.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top