Politika

Talán még sosem hazudott ekkorát Orbán! Ezért térden állva kéne bocsánatot kérnie!

Pestibulvar.hu

Sok aljas rágalmat megfogalmazott már az EU-ról Orbán az utóbbi években, de akkorát talán még sosem, mint amekkorát a múlt heti Kossuth rádiós interjújában, amikor a járványügyi intézkedések kapcsán azt mondta:




“HA SEGÍTENI NEM TUDNAK, MERT NEM TUDNAK, AKKOR LEGALÁBB NE AKADÁLYOZZÁK A MAGYAROKAT A VÉDEKEZÉSBEN.”

 

Mintha ez nem lenne elég, Orbánnak még ahhoz is volt képe, hogy azt állítsa, valós segítséget eddig csak keleti barátaitól, a kínaiaktól és a Türk Tanácstól kaptunk. Azt már az interjú után is megírtuk, hogy ez miért hazugság, pont aznap derült ki ugyanis, hogy az EU a 2014-2020-as fejlesztési ciklus megmaradt forrásaiból Magyarországnak is ad pénzt, több mint 2 ezer milliárd forintot szabad felhasználásra a járvány és a gazdasági recesszió elleni védekezéshez (az más kérdés, hogy ennek a pénznek a nagy részét Orbánék felelőtlenül már lekötötték, a szerződéseket pedig nem akarják felbontani). Érdekes módon ezt minden uniós kormány óriási segítségnek tartja, kivéve a magyart, ami most is csak hőzöngeni tud.

 

Ez különösen annak fényében felháborító, hogy egy EU-szakértő egy Facebook-bejegyzésében ma arra is világított, hogy az EU-nak nemcsak a jövőbeni intézkedésekre nézve vannak elévülhetetlen érdemei, de az elmúlt tíz évben is példátlan segítséget nyújtottak, mondhatni,

NAGYBAN NEKIK KÖSZÖNHETJÜK, HOGY MAGYARORSZÁG EGYÁLTALÁN KÉPES MOST RELATÍVE FELKÉSZÜLTEN SZEMBENÉZNI A RÁSZAKADÓ EGÉSZSÉGÜGYI VÁLSÁGHELYZETTEL!

 




Perger István szakértő a posztban azt írta, bele sem mer gondolni, mi lenne most velünk az EU nélkül. Mint írta, az elmúlt másfél évtizedben a magyar egészségügy már eddig is túlnyomóan csak az EU segítségével tudott szinten maradni, több esetben fejlődni. Az uniós csatlakozás óta

GYAKORLATILAG NEM VOLT OLYAN ÁLLAMI KÓRHÁZ- VAGY EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET-FELÚJÍTÁS, EGÉSZSÉGÜGYI KÖZBESZERZÉS VAGY INFORMATIKAI FEJLESZTÉS, AMELYET NE JÓKORA RÉSZBEN AZ EU FINANSZÍROZOTT VOLNA.

 

Ez százalékban kifejezve Perger szerint a beszerzések 85 (!) százalékát jelenti. A 2007–2013-as EU-s költségvetési ciklusban kapott 351 milliárd forintnyi egészségügyi támogatásból pl. közel 300 milliárd forint volt uniós pénz. Miközben tavaly Orbánék GDP-arányosan 22 éve a legkevesebb pénzt fordították az egészségügyre, az EU számolatlanul szórta ide a fejlesztési milliárdokat. Sok mindennel lehet vádolni az EU-t, de hogy ne érdekelné őket a magyar emberek élete és egészsége, azzal biztosan nem.

 

Perger rengeteg példát felsorolt, hogy pontosan mely intézményekre és mekkora támogatásokat kaptunk az uniótól, ezekről bővebben a posztban olvashatnak:

Az EU nem segít a vírus leküzdésében!Hacsak azt nem vesszük, hogy a magyar egészségügy az elmúlt másfél évtizedben…

Közzétette: Istvan Perger – 2020. április 2., csütörtök

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top