Politika

Semmilyen járványügyi, orvosszakmai logika nincs az ágykapacitások felszabadításában

A kép illusztráció! - Forrás: MTI

A DK szakpolitikusa arról is beszélt, hogy most 5-6 naponta duplázódik meg a fertőzöttek száma. Komáromi Zoltán szerint két lehetőség van: vagy a mostani számokkal játszik a kormány, vagy a „nagyon lelketlen, embertelen ágykiürítési rendelet elhamarkodott volt”.




Múlt héten kapták meg a kórházigazgatók Kásler Miklós levelét, miszerint az EMMI minisztere utasítást adott ki a kórházak kiürítéséről, az ágykapacitások felszabadításáról. Az április 19-ig biztosítandó 50 százalékos ágykapacitás összesen 32.900 ágyat jelent, a következő ütemben tervezett 60 százalékos ágykapacitás összesen 39.500 ágyat jelent, amelyeket koronavírusos betegek ápolására kell biztosítani szükség esetén.

 

Komáromi Zoltán szerint semmilyen járványügyi, vagy orvosszakmai logikát nem lehet látni ebben az óriási mértékű, és gyorsan lezavart ágyürítésben. „Gondoljunk bele, hogy 36 ezer üres ággyal a kormány azzal számol, hogy napokon belül ezekre az ágyakra betegek fognak kerülni. Ha 20 százalékra vesszük ennek a járványnak a kórházi igényét, tehát 100 beteg közül 20-nak kell kórházba kerülnie, ez azt jelenti, hogy 200 ezer betegre számít a kormány” – fejtette ki az ATV Start című műsorában a DK szakpolitikusa. Komáromi elmondása szerint 5-6 naponta duplázódik meg a fertőzöttek száma, ha ezt az ütemet tartja a járvány, akkor az azt jelenti, hogy május 28-ra éri el a fertőzöttek száma a 200 ezret. „Vagy a mostani számokkal játszik a kormány vagy a mostani nagyon lelketlen, embertelen és az orvosok számára nehéz szakmai döntéseket igénylő kiürítés volt elhamarkodott” – teszi hozzá a háziorvos. A DK szakpolitikusa úgy véli: most sokkal többen fognak meghalni szív-vagy érrendszeri betegségben, cukorbetegségben vagy tüdőbetegségben.

 

A DK szerint minden koronavírus-tesztelést az államnak kellene finanszíroznia. Példaként hozta, hogy a tao-ból lehet a focistákat támogatni, ez bőven elég lenne ahhoz, hogy korszerű, államilag szervezett, jól adminisztrált teszteket csináljanak itthon.

 




 

 

forrásatv.hu​




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top