Politika

Bekeményített az ellenzék: bizottság elé rendelték Káslert Miklóst és Müller Cecíliát

Fotó: Soós Lajos/MTI/MTVA

Korózs Lajos, a népjóléti bizottság MSZP-s elnöke közölte az MTI-vel, hogy kezdeményezte az országos tisztifőorvos és az egészségügyért felelős miniszter (azaz Kásler Miklós, az Emmi vezetője) bizottsági meghallgatását.




 

Selmeczi Gabriella a Fidesz frakcióvezető-helyettese, a népjóléti bizottság alelnöke pedig ezt kiegészítette azzal, hogy az egész Operatív Törzset halgassák meg, amivel Korózs is egyetértett. Az MSZP-s politikus szerint a meghívottaknak a

PARLAMENT SZAKBIZOTTSÁGA ELŐTT KELL VÁLASZOLNIA KÁSLERNEK ÉS MÜLLERNEK

fontos, az egész társadalmat érintő és érdeklő kérdésekre. Az elnök szerint biztos, hogy válaszolniuk kell arra, hogy

  • miért kellett rapid módon 8 nap (amiből csak 4 volt munkanap) alatt kiüríteni 36 ezer kórházi ágyat,
  • megfelelt-e a kiürítés az orvos etikai alapelveknek,
  • ha bizonyítottan a magas tesztelés a legjobb módszer a járvány nagyságrendjének és kiterjedésének a csökkentésére, akkor miért Magyarországon a legkevesebb a tesztelés,
  • miért a polgármestereknek kell önkormányzati eszközökkel végezni, pártállástól függetlenül a teszteléseket a bentlakásos intézményekben,
  • miért szegi meg folyamatosan a kormányzat, a 2014-ben a Fidesz többség általmódosított járványüggyel kapcsolatos rendelet előírásait.

 




Kíváncsian várjuk a meghallgatás eredményét, mert az újságírók hasonló kérdéseit eddig teljesen figyelmen kívül hagyták.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top