Politika

Felháborító választ adott a miniszter egy fontos kérdésre!

Forrás: MTI

Mint arról korábban már beszámoltunk, Orbán Viktor felszólított mindenkit, hogy egyenlő arányban vegye ki a részét a válság ideje alatt a közterhek viseléséből, majd nemsokkal később a magyar országgyűlésben 989 700 forintról 1 103 400 forintra emelték a képviselők alapbérét.




EZT KÖVETŐEN AZ MSZP KÉPVISELŐI ÖSSZESEN 15 MILLIÓ FORINTOT AJÁNLOTTAK FEL TISZTÍTÓSZEREK, FERTŐTLENÍTŐSZEREK ÉS VÉDŐFELSZERELÉSEK BESZERZÉSÉRE,

hogy így segítsék a rászoruló magyar embereket.

 

Most a Blikk készített interjút Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel (aki jelenleg már havi bruttó 3 308 600 forintért végezi a “munkájukat”), melynek a végén megkérdezték a fideszes képviselőt, hogy a magyar kormányban felmerült-e már esetleg, hogy más országok kormányához hasonlóan, ők is felajánlják a fizetésük egy részét az egészségügy javára.

Meglepő választ adott a külügyminiszter:

ELMONDTA, HOGY “ILYEN KÉRDÉSEKRŐL NEM NAGYON BESZÉLTÜNK”.

 

Hozzátette továbbá, hogy biztos nagy jelentőségük van az ilyen szimbolikus lépéseknek, de ő sokkal fontosabbnak tartja azt, hogy az orvosok elég maszkhoz és védőruhához jussanak,

Ő PEDIG “ÉJT NAPPALLÁ TÉVE” EZEN FÁRADOZIK, ÉS DOLGOZTATJA A KOLLÉGÁIT IS.

 

(Ennek ellenére elég sokszor hallani arról, hogy az orvosok a védőfelszerelések hiányára panaszkodnak.)

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top