Politika

Kevésnek tartják az MTA szakemberei a kormány járványkezelését!

Fotó: Soós Lajos/MTI/MTVA

A Magyar Tudományos Akadémia orvos-, immunológus és biológus kutatói juttatták el közleményüket a 444.hu szerkesztőségéhez, melyben arra hívják fel a figyelmet, hogy




“A JÁRVÁNY RÖVID ÉS HOSSZÚ TÁVÚ KEZELÉSÉHEZ IS ALAPVETŐ FELTÉTEL A MEGFELELŐ MENNYISÉGŰ ÉS MINŐSÉGŰ TESZT FOLYAMATOS ALKALMAZÁSA”.

 

Ajánlásaikat, szakmai javaslataikat pedig már április 22-én elküldték az Emberi Erőforrások Minisztériumának, az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak, illetve a Nemzeti Népegészségügyi Központ vezetőinek, melyben a járvány rövid és hosszú távú kezeléséről írnak.

AZ ELSŐ FELVETÉSÜK SZERINT, A TESZTELÉST KÉNE MINÉL JOBBAN KITERJESZTENI.

 

Mint írják, “sokkal több olyan tesztet kellene végezni, amely magát a fertőzést mutatja ki”.

A garatból vett minta a vírus jelenlétét mutatja ki, míg a szerológiai gyorsteszt, a fertőzésen már átesettek személyeket mutatja meg, tehát a feltehetően már immunis személyek felkutatására alkalmas.




 

Az MTA kutatói szerint, az utóbb említett vizsgálat is fontos, mivel a hosszú távú járványügyi intézkedésekhez szükség lesz a betegségen még át nem esett fogékonyak, és a már védettek azonosítására is.

 

Hozzáteszik, hogy a “gyors és kiterjedt tesztelés” alapján lehetne csoportokra bontani a népességet, így a betegségre még fogékonyakat a jelenleginél is jobban lehetne védeni, a védetteket pedig jogosultságokkal ruházhatnák fel.

ARRA PEDIG KÜLÖN FELHÍVJÁK A FIGYELMET, HOGY SZÉLES KÖRŰ TESZTELÉS NÉLKÜL NEM LENNE SZABAD A KORLÁTOZÁSOK ENYHÍTÉSÉN GONDOLKOZNI, MIVEL A BETEGSÉGNEK HOSSZÚ LAPPANGÁSI IDEJE VAN.

 

Az MTA kutatói szerint az is kulcskérdés, hogy az egészségügyet sikerül-e gyorsan és tartósan megerősíteni. Külön kiemelik azt is, hogy nem csak a járvánnyal kapcsolatos teendőkre kell odafigyelni, hanem azokra az évek óta fennálló problémákra is, melyek egy járvány lefolyását befolyásolják.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top