Csütörtökön tartották az Európai Parlamentben azt a vitát, melyen a magyar kormány által hozott felhatalmazási törvény volt a legfőbb téma. Erre Orbán Viktor is meghívást kapott az EP elnökétől, hogy megvédhesse álláspontját, de a kormányfő egyéb fontos teendőire hivatkozva nem ment el. Maga helyett inkább Varga Judit igazságügyi minisztert küldte, őt azonban a szokásjogok miatt nem engedték részt venni az ülésen.
Erre természetesen a kormány egyből azzal vágott vissza, hogy “boszorkányüldözés volt” az EP-ülés, és még Varga Judit beszédét is “betiltották”.
EZ AZONBAN NEM FEDI A VALÓSÁGOT!
Balázs Péter korábbi külügyminiszter, uniós biztos az ATV Start műsorában elmondta, hogy mindenhol, így az Európai Parlamentben is vannak szokások és precedensek, ilyen például az is, hogy a plenáris ülésen a kormányfők szoktak részt venni, és csak emiatt nem mehetett a miniszterelnök helyett Varga Judit.
Balázs szerint pedig hiába próbálja ezt a maga javára fordítani a kormány, igaz, hogy nincs írott szabály, de a szokásjog nagyon erős, és ez alapján egyértelmű a helyzet.
Hozzátette: a miniszterelnököt semmi sem akadályozta abban, hogy egy fél napra kimenjen Brüsszelbe, pláne most, hogy enyhülőben van a járvány.
Ez csak üres kifogás volt, és Balázs Péterben él a gyanú arra vonatkozólag is, hogy szándékosan generálták a konfliktushelyzetet,
ORBÁN DIREKT NEM MENT EL, DIREKT PROVOKÁLTA AZ EURÓPAI UNIÓT.
A volt külügyminiszter arról is beszélt, hogy a felhatalmazási törvény papíron megállja a helyét, ezért nem indítanak külön kötelezettségszegési eljárást, de az alkalmazását is vizsgálni fogják. A vita során pedig elhangzott, hogy egyedül Magyarországon kapott határidő nélküli felhatalmazást a kormány.
Balázs kiemelte továbbá, hogy a 7-es cikk szerinti, alapjogok megsértése miatti eljárás továbbra is folyamatban van, és amint véget ér a járvány, sor kerül majd a következő ülésre is.
A volt külügyminiszter szerint nagyon súlyos szavak hangzottak el, és az egyik legrosszabb az ország szempontjából, hogy
FELVETŐDÖTT ANNAK A LEHETŐSÉGE, HOGY A JOGÁLLAMISÁG LEHET AZ ALAPJA ANNAK, HOGY KI MENNYI PÉNZT KAP MAJD A JÖVŐBEN.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
![Független hírek](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/themes/flex-mag/images/logos/logo-large.png)
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.