Politika

Szégyen: Pofátlanul leszavazták a fideszesek, hogy átmenetileg csökkenjek a fizetésük az orvosok, ápolók javára

nyugatifeny.hu

A többletpénz az egészségügyi dolgozók fizetésemelésére ment volna az ellenzéki javaslat szerint.






Egy hónapja nyújtott be törvényjavaslatot három független országgyűlési képviselő, Szél BernadettHadházy Ákos és Szabó Szabolcs.

 

Arra tettek javaslatot, hogy

csökkentsék

a parlamenti képviselők fizetését a járvány okozta vészhelyzet idejére.

 

A javaslat értelmében a képviselők fizetésemelésének idei összege, valamint a tisztségekért járó extra fizetés összege a Járvány Elleni Védekezési Alapba került volna, és azt célzottan

az egészségügyi dolgozók fizetésemelésére kellett volna költeni.

 

Csakhogy ezt a javaslatot lesöpörték, április elejétől Magyarországon több mint 11 százalékkal magasabb fizetést kapnak a magyar parlamenti képviselők.






 

A parlament Igazságügyi Bizottságának hétfői ülésén, éppen egy hónappal az ellenzéki képviselők javaslatának benyújtás után vették napirendre a javaslatot. De minek…

 

Ahogyan arról Szél Bernadett beszámolt Facebook-oldalán, a Fidesz-frakció gyakorlatilag vita és indoklás nélkül utasította el a módosítást, ami így nem kerülhet az Országgyűlés elé, és ezért

szavazni sem fognak róla

– írta a Mérce.

 

Hadházy Ákos a bizottsági ülés egy érdekes részletére is felhívta a figyelmet. Azt írta bejegyzésében:

„A leszavazás körülményei is bizarrak voltak: a fideszesek egyetlen szóval sem indokolták, hogy miért nem vállalnak szolidaritást a magyarokkal. Amikor viszont felhívtam a figyelmet arra, hogy egy bizottsági tag havi kettőszázezer forintot kap azért, mert havi kétszer egy órában ott ül, akkor Vejkey elnök kijavított, hogy havi négyszer egy órát ülnek ott. Köszönöm.”

 

Hadházy felteszi a kérdést:

„Ha ilyen sokat üléseznek, miért kellett egy hónapot várni, hogy leszavazhassák a szolidaritást?”

Az Igazságügyi Bizottság elnöke a KNDP-s Vejkey Imre. A testületnek 3 fideszes és 1 jobbikos alelnöke van, ezen kívül további 4 fideszes, 1-1-1 jobbikos, MSZP-s és DK-s, és egy független országgyűlési képviselőből áll.

 

Szél Bernadett videója itt nézhető meg:








 

Hadházy Ákos bejegyzése pedig itt van:

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top