34 vasútvonalat érint a leépítés.
A járványhelyzet ürügyén, az utasok háta mögött drasztikus és értelmetlen vasúti járatritkításra készül az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM):
június 6-tól
34 vonalon
megszüntetik a vonatok jelentős részét, egy részük helyett pótlóbuszokat fognak közlekedtetni – írja honlapján a Közlekedő Tömeg Egyesület.
20 vasútvonalon naponta irányonként mindössze egy, további 9 esetében pedig kettő járat fog közlekedni.
Rosszul járnak többek között a budapesti elővárosban komoly potenciállal bíró
- Esztergom–Komárom,
- Székesfehérvár–Sárbogárd,
- Nagyoroszi–Balassagyarmat,
- Balassagyarmat–Ipolytarnóc,
- Vámosgyörk–Gyöngyös
szakaszok is.
A 20 évvel ezelőtt komoly anyagi ráfordítás árán újjáépített Zalaegerszeg–Őrihodos vonalon csak két, megállás nélkül közlekedő nemzetközi gyorsvonat marad, a személyvonatokat buszokkal fogják pótolni a korszerű vasútvonal mentén
– közölték.
A Közlekedő Tömeg úgy véli, a járvány elleni védekezést nem segíti a pótlóbuszozás: az autóbuszokon ugyanúgy zárt térben ülnek az utasok, mint a vonatokon. „
Pofátlan hazugság a vírusra hivatkozva járatokat ritkítani, miközben folyamatban van a korlátozások feloldása, szinte minden európai országban ezekben a hetekben állnak vissza a normál menetrendre”
– fogalmaztak, hozzátéve:
“A politikusok, önjelölt szakértők ezen kívül a költségcsökkentés szükségességével érvelnek a járatritkítás mellett, de ez sem fog teljesülni: napi egy vonathoz ugyanúgy szükség van járművekre, mozdonyvezetőkre, jegyvizsgálókra és az állomásokon forgalmi személyzetre, a pályát továbbra is fenn kell tartani; ellenben a pótlóbuszok beállítása nem elhanyagolható összegbe kerül.
Az utasoknak komoly kényelmetlenséget okoz, hogy teljesen átláthatatlanná válik a menetrend: bizonyos időpontokban vonattal, máskor pótlóbusszal utazhatnak, melynek menetideje a közúton nehezen feltárható régiókban (pl. Szentes–Hódmezővásárhely) hosszabb a vonaténál”
Az egyesület szerint a kormány valódi célja, hogy
„további színvonalcsökkentéssel minél több utast tereljen a közösségi közlekedésről a környezetszennyezőbb, balesetveszélyesebb autós közlekedésre, és a közeljövőben
teljesen megszüntesse
a mellékvonalak jelentős részét, azzal mit sem törődve, hogy a gazdaság újraindítása szempontjából kiemelten fontos a lakosság mobilitásának biztosítása, gondolva a gépkocsival vagy jogosítvánnyal nem rendelkezőkre is”.
Az érintett vasútvonalak listája és a teljes cikk megtalálható >>IDE KATTINTVA<<
(kozlekedotomeg.hu nyomán) | forrás
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.