Politika

Ennyire lehet megbízni Orbánban – Még a saját ígéretét sem tarja be!

Pestibulvar.hu

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete levélben fordult a belügyminiszterhez, hogy megkérjék, kezdeményezzen azonnali egyeztetéseket az önkormányzatokkal a kormányzati támogatásokról.






 

Az érdekképviselet szerint a veszélyhelyzetben az önkormányzatok példásan helytálltak, azonnal léptek, ezzel elősegítve a hatékony védekezést,

AZONBAN A ÁLLAMI INTÉZKEDÉSEK SÚLYOS BEVÉTELCSÖKKENÉST EREDMÉNYEZTEK.

A kormány megvonta a gépjárműadót, megszüntette a parkolási díjat, a védekezési költségek azonban már olyan pluszt jelentenek az önkormányzatoknak, melyet nem tudnak kigazdálkodni az elvett bevételek nélkül, így az önkormányzati dolgozók munkahelye került veszélybe.

A szakszervezet szerint azért van szüksége az önkormányzatoknak a gyors és azonnali támogatásokra, hogy elkerüljék a csődhelyzetet, valamint “megtarthassák szakembereiket a jelenlegi létszámban és bérszinten, továbbra is elláthassák feladataikat, valamint hogy a járvány második hulláma esetén ismét megakadályozhassák a vírus terjedését” – közölte a 444.hu.






 

A miniszterelnök pedig még április elején ígéretet tett Karácsony Gergely főpolgármesternek, hogy le fog ülni egyeztetni a legnagyobb önkormányzati szövetségekkel,

DE ORBÁN AZ ELMÚLT KÖZEL KÉT HÓNAPBAN ERRE NEM VOLT HAJLANDÓ.

 

A csütörtöki kormányinfón ezt Gulyás Gergelytől is számon kérték, melyre a Miniszterelnökséget vezető minisztert azt válaszolta, hogy

“természetesen a kormányzat folyamatosan egyeztet önkormányzatokkal. (..) Én is, például Szita Károllyal, vagy más megyei jogú városok polgármestereivel találkoztam.”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top