Politika

Saját fideszes politikustársait is sokkolta Orbán a legújabb bejelentésével

Pestibulvar.hu

Népszava értesülése szerint





TÖBB VEZETŐ FIDESZES POLITIKUST IS MEGLEPETT, HOGY ORBÁN ÚJ NEMZETI KONZULTÁCIÓT INDÍT.

 

Volt olyan vezető fideszes, aki azt nyilatkozta, hogy ő is csak a rádióból értesült a hírről. Hogy ennek a vitathatóan megalázó lépésnek mi lehetett az oka, azt nem tudni biztosra, a lap arra tippel, hogy talán arról lehet szó, hogy a kormányfő legszűkebb környezetében is hirtelen hozhattak döntést az ügyről. Ezt megerősíteni látszik, hogy mialatt az eddigi konzultációkat rendre hetekkel a bejelentést követően indították el, a mostanival kapcsolatban Orbán már a kihirdetés után úgy fogalmazott, hogy “várhatóan pénteken elindul”.

 

A konzultáció pontos kérdései egyelőre nem ismertek, csak annyit lehet tudni róluk, amit Orbán megszellőztetett, vagyis hogy többnyire a koronavírusról és a gazdaság újraindításáról fognak szólni. A miniszterelnök szemlátomást teljesen ejtette az év elején beharangozott cigányellenes konzultációját, mert mind a Gyöngyöspata-ügy, mind a “börtönbiznisz” kimaradt a kérdőívből.

Nagy visszatérő lesz ugyanakkor Soros György, akinek az “örök kötvényekről” szóló, EU-nak tett ötletét úgy rakták be a kérdések közé, hogy arról korábban már kiderült, hogy az EU végül nem azt a megoldást választja.

VAGYIS ÚGY TŰNIK, HOGY A KONZULTÁCIÓ EGY RÉSZE ABSZURD MÓDON MEGINT EGY TELJESEN NEM LÉTEZŐ TÉMÁRÓL FOG SZÓLNI.

 

A Népszavának nyilatkozó politikai elemző úgy fogalmazott, Orbán Viktor célja a konzultációval az lehet, hogy mozgásban tartsa a saját táborát a következő választásokig.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top