Politika

Ezt a videót még betilthatják, minden benne van amit Orbánék tagadnak!

Pestibulvar.hu

A kórházkiürítések embertelenségét számtalan emberi sors, valós tragédia bizonyítja a rideg számok mögött. Korózs Lajos egy olyan önkéntes ápolóval beszélgetett, aki próbálta megmenteni a kórházból kirakott emberek méltóságát, de tíz betegéből kilenc így is elhunyt.






 

Tragikus történetek hangzanak el a beszélgetések alatt, és az ember alig akarja elhinni, hogy mindez megtörténhetett Magyarországon. A kormány és Kásler Miklós ugyan tagadja, de kiderül, hogy valóban egyik-napról a másikra tettek ki magatehetetlen betegeket a kórházakból. Este telefonáltak,hogy másnap reggel viszik haza a beteget.

 

A hozzátartozóknak kellett megtanulni internetról, hogyan kell mélyvénás trombózisos lábat kezelni, mások pedig semmilyen támogatást nem kaptak a háziorvostól sem. A háziorvos azt mondta, ő nem tud sem oxigént, sem fájdalomcsillapítót, sem infúziót adni,

HÍVJÁK FEL A MINISZTERELNÖKÖT!

 

Volt olyan, akit nem sokkal a hazaszállítás után vissza kellett szállítani a kórházba. Olyan esettel is találkozott az ápoló, hogy egy három hete májkómában lévő betegnél, a kézzel írott zárójelentésen az szerepelt, hogy saját kérésére távozott a kórházból! Az egyik beteget szombati napon úgy küldték haza, hogy

NEM VOLT ÖSSZEVARRVA A HASA!

 






Egy 58 éves, tumoros hölgynek csak félig volt összevarva a hasfala, amikor hazaszállították! Az ápoló hölgy rögtön hívta az onkológiai sebészetet, hogy itt súlyos szabálytalanság van, a sebész jelezte, hogy azonnal indul, de másfél óra múlva sem ért oda, de sajnos akkor már nemis lett volna rá szükség, mert a beteg elhunyt.

 

“Emberi sorsokról van szó, emberéletekről van szó, és mi, akik maradunk, nem lehetünk közömbösek az emberi sorsok iránt.” – zárja le a filmet Korózs Lajos.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top