Politika

Karácsony: A kormány most nagyon csúnyán lebuktatta magát

nyugatifeny.hu

Most már az önkormányzatiság a tét.






Csúnya lebukás ez. A kormány megcáfolta saját magát” – közölte Karácsony Gergely főpolgármester közösségi oldalán.

Eddig ugyanis a válsággal, meg a szolidaritásról szóló szólamokkal magyarázták, miért sarcolják minden eddiginél jobban Budapestet és az önkormányzatokat.

 

A péntek este benyújtott dokumentum, a 2024-ig tartó költségvetési kitekintés azonban leleplezi ezt a hazugságot” – írja.

 

A kormány ugyanis a kivéreztetést nem csak a jövő évre, hanem 2024-ig tervezi.

 






A helyi önkormányzatok megsarcolásából az idei 43 milliárd forintos összeg helyett a következő négy évben 160 milliárd forint szerepel a kormányzati előterjesztésben. Budapest esetében az eddigi 10 milliárd helyett közel 40 milliárdos sarcot jelent. Évente!” – magyarázza Karácsony Gergely.

 

A gépjárműadóból pedig az idei 51 milliárd helyett jövőre már 87 milliárdot, 2024-re pedig már 95 milliárdot akar zsebre tenni a kormány, miközben a feladatokat és a kiadásokat az önkormányzatoknál hagyja.

Szó sincs tehát válságkezelésről, meg szolidaritásról. A válságkezelés ugyanis nem lehet sikeres az önkormányzatok kivéreztetésével. Azért támogatja a világ majd összes kormánya a magyaron kívül az önkormányzatokat, mert ők tudják: a legpontosabban, a legokosabban az önkormányzatok tudnak segíteni a válság miatt bajba jutott embereken és vállalkozásokon.

 

Ennek a sarcpolitikának semmi köze a válságkezeléshez, semmi köze a szolidaritáshoz. Arról van szó, hogy a magyar kormány egyszerűen nem képes elviselni, hogy tőle független önkormányzatok működnek. Megküzdeni most már magáért az önkormányzatiságért muszáj” – írja a főpolgármester.

 

A teljes posztot itt lehet elolvasni:

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top