Politika

Az LMP-s Ungár Péter üzlettársa szerint ő nem is akarta szétverni Indexet

nyugatifeny.hu

Szerinte az indexes újságírók csak jól jártak volna az ő tervével.






Napok óta az Index körüli fideszes machinációktól hangos a magyar közélet, miután az oldal szerkesztősége vasárnap egy drámai hangú közleményben jelentette be, hogy veszélybe került a legnagyobb hírportál függetlensége.

 

Az Index vezetésével egy olyan átalakítási tervet közöltek a múlt héten, amelynek nyomán a szerkesztőség egy részét külsős cégekbe szerveznék ki, ami alapjaiban változtatná meg a jelenlegi hírportált.

 

Dull Szabolcs főszerkesztő azt írta: ők továbbra is olyat lapot szeretnének csinálni, ahol

„nem a tanácsadóként feltűnő, kétes hírű politikai kavarók határozzák meg, hogy a szerkesztőség hogyan és milyen felállásban dolgozzon”.






 

Dull ezzel a szokatlanul erős minősítésével az LMP-s Ungár Péter haverjára és üzlettársára, Gerényi Gáborra célzott.

Gerényi volt ugyanis az, aki miközben Ungárral társtulajdonolja az azonnali.hu nevű LMP-s politikai bulvárlapot, azalatt az Index pénzügyeit a háttérből irányító fideszes Vaszily Miklós javaslatára elkészítette az Index “racionalizálási” tervét is.

 

Az összefonódás miatt egy szerző már lelkiismereti okokból ott is hagyta Ungár lapját (erről bővebben >>itt<<).

 

Több nappal a botrány kitörése után most megszólalt maga Gerényi Gábor is, aki a blogján magyarázta meg az Index átalakításáról szóló tervét.

 

Gerényi azt állítja: ő valójában egy olyan kiszervezési módszert ajánlott az Indexnek, ami lehet ugyan, hogy szokatlan, de ő hisz az ilyen szokatlan megoldásokban, mert néha ez a nyerő.

 

Állítása szerint a koncepciója nem arról szólt, hogy az Index.hu álljon át teljesen a kiszervezett modellre, hanem arról, hogy próbálják ki két vagy három, most még belsős rovattal, és majd utána meglátják.

 

Gerényi Gábor szerint ebben a rendszerben a függetlenség nem csökkent, hanem nőtt volna, mert a tartalomkészítés felelőssége teljes egészében kikerült volna a központi cégből.

 






Gerényi szerint az, hogy a türelmi idő letelése után kirúgnák a beszállító céget, és hoznak helyette másikat, azért nem annyira reális veszély, mivel a türelmi időt úgy kell megszabni, hogy a folyamatos Index-címlapi megjelenéssel megfelelő márkaérték épüljön, és jó alkupozícióba hozza.

 

Egy jó rovat egy megfelelően bevezetett márkanévvel kívánatos lehet más médiacégek számára is, így az ügyesen menedzselt rovat akár még jobb anyagi ajánlatokat is kaphat másoktól, mint az Indextől – magyarázta a tanácsadó.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top