Politika

Átverték az embereket – hiába bíztak a kormányban

Pestibulvar.hu

A parlamentben a munkanélküliekért aggódó ellenzéki felszólalásokra úgy reagált Orbán, hogy akik a munkanélküli segély után nem kapnakállást a versenyszférában, azoknak majd ad munkát az állam. Most viszont kiderült, hogy





A KORMÁNY HAZUDOTT UGYANIS AZ ÁLLAMI CÉGEK MÉGSEM FOGNAK ÁLLÁSOKAT KÍNÁLNI A MUNKA NÉLKÜL MARADT EMBEREKNEK.

 

A Fidesz így most azokat hagyta cserben, akik a legnehezebb helyzetbe kerültek, mivel az eddigi intézkedései nem nyújtanak valódi segítséget, ugyanis közmunkával és az önkéntes tartalékos szolgálat „light” verziójával sem lehet megoldani a munkanélküliség problémáját.

 

A kormány a megkésett és hibás intézkedéseivel már eddig is rengeteg ember életét nehezítette meg, most pedig már nyíltan be is ismerik, hogy nem akarnak érdemi segítséget nyújtani a munkanélkülieknek.

Az MSZP szerint azonban a munkájukat elvesztőknek, a fizetéscsökkenést elszenvedőknek azonnali segítségre van szükségük, ezért készítettük el az újjáépítés költségvetését.






 

Az MSZP ezért azt követeli, hogy

  1. az álláskeresési támogatást 9 hónapon át folyósítsák, amelynek nettó összege nem lehet alacsonyabb, mint 100 ezer forint.
  2. 80%-os bértámogatás legyen, az elbocsátás előtt álló munkavállalók bérének 80%-át állami támogatásként kell biztosítani 180 ezer forint nettó összegig, a munkavégzés megmaradásával 3-6 hónapra. Az igénylés azon munkavállalók után is legyen benyújtható, akik 2020 március 1-jét követően veszítették el állásukat. A 60-65 év közötti munkavállalók számára pedig lehetővé kell tenni, hogy idő előtt, korengedménnyel nyugdíjba vonulhassanak!

 

Olyan költségvetésre van szükség, amely esélyt teremt mindazoknak, akik tudnak és akarnak dolgozni, és gondoskodik azokról, akik elvesztették a munkájukat.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top