Politika

Orbán bekattant: szerinte elég nekünk nettó 70 ezer forintos fizetés!

Fotó: MTI/EPA

Ilyen ocsmányul még sohasem gúnyolta ki Orbán a munkanélkülieket! A kormányfő a járvány alatt azt mondta, hogy az állam minden kirúgott embernek munkát ad. Azóta kiderült, hogy ez ordas hazugság volt, hisz még mindig több százezren nem tudtak elhelyezkedni. Erre most a Fidesz-kormány bejelentette: 5 milliárd forinttal bővítik a közmunkaprogram keretét és a kormány „rögzíti, hogy mindenki számára, aki ezt igényli, a közfoglalkoztatás keretében munkalehetőséget biztosít.”





EZ ORBÁN CSODÁS ÍGÉRETE! BÁRKI KÖZMUNKÁS LEHET HAVI NETTÓ 54 EZER VAGY 70 EZER FORINTÉRT!

 

A kisebb fizetés a szakképesítést nem igénylő közmunka esetén jár, míg a szakképesítést igénylő munkakör betöltése esetén kap az illető 70 ezer forintot. Egy képesített szakembernek fizetnek havonta nettó 70 ezret! Jól látszik, hogy Orbán ezzel akarja majd verni a mellét, hisz milyen jól hangzik, hogy „az állam mindenkinek munkát kínál”? Csak épp azt felejtik el kimondani, hogy

EBBŐL A PÉNZBŐL LEHETETLEN MEGÉLNI!

 

Cinikus és embertelen havi 54 ezer vagy 70 ezer közmunkás fizetésre azt mondani, hogy ezzel mindenki meg van mentve! A Fidesz most mégis ezt a trükköt akarja eljátszani!

IGAZ, ORBÁN MUNKÁT ÍGÉRT ÉS NEM MEGÉLHETÉST! DOLGOZHATUNK, DE NORMÁLIS FIZETÉST NEM KAPUNK ÉRTE!

 






A Fidesz hívei persze majd tapsolnak a pártjuknak, hogy lám, milyen kiválóan megoldották a munkanélküliség kezelését. De vajon ezt mondanák akkor is, ha az elveszített állásuk helyett nekik kínálnának nettó 54 ezer vagy 70 ezer forintot? Jó lenne, ha erről minél többen tudnának, hogy senki se dőljön be a Fidesz hazug propagandájának!

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top