Politika

Megvan Orbán bukásának időpontja? Egy matematikus úgy hiszi, tudja a megoldást!

Pestibulvar.hu

Mérő László matematikus-pszichológus a 24.hu-nak adott interjújában fogalmazott úgy:





BIZTOSRA VESZI, HOGY ORBÁN VIKTOR 2022-RE MEGBUKIK.

 

Mérő szerint ezt még csak nem is a koronavírus-járvány következtében kialakult gazdasági válságnak köszönheti majd a miniszterelnök, hanem az Index beszántásának. A pszichológus azt mondta, a lap azoknak is hiányzik, akik pont azért hajlandók szavazni a Fideszre, mert nincs diktatúra, hiszen az Index is szabadon működhet.

 

“Nem tudom, mekkora recesszió várható a járvány miatt, de mikor 2022-ben azt fogja elemezni, hogy miért bukott meg, úgy vélem, nem gazdasági okai lesznek” – mondta Mérő. Azt is elmondta, Orbán nem egy közönséges szélkakas, hanem olyan, aki mindig arra fordul, amerre holnap fog fújni a szél. Azt, hogy merre érdemes fordulni, szerinte tízből kilencszer eltalálta a miniszterelnök.






Ami mégis a bukását okozhatja, az az, hogy képtelen a konszolidációra. Mérő szerint itthon a béke hiányzik a legjobban, és Orbán akár örökbérletet is válthatna a hatalomra, ha képes volna konszolidálni Magyarországot.

“CSAKHOGY ERRE ALKATILAG KÉPTELEN, MERT CSAK HÁBORÚBAN ÉRZI JÓL MAGÁT”,

mondta, hozzátéve, végső soron ez okozhatja a bukását is.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top