Politika

Lukasenka lényegében elismerte, hogy jogsértően viselkedtek a tüntetőkkel szemben

MTI/AP/Fehérorosz állami televízió és rádió

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kijelentette hétfőn, hogy az országban zajló tiltakozó megmozdulások hiányosságokat tártak fel az államigazgatási rendszerben, és le kell vonni belőlük a tanulságokat – írja az MTI.






 

A Szputnyik rádió tudósítása szerint Ivan Noszkjevics, a fehérorosz Nyomozó Bizottság vezetője hétfőn nyújtotta át jelentését Lukasenkának, aki arra kérte őt, hogy tájékoztassa a bűncselekmények felgöngyölítéséről, különös tekintettel olyan büntetőjogi ügyekre, amelyeknek nagy társadalmi visszhangjuk volt, és az ő “felügyelete” alatt vannak.

Nincs mit titkolni, (…) azok a politikai összetűzések és zűrzavarok, amelyek a választások idején és a választások utáni időszakban minálunk zajlottak, több hiányosságot, meglehet, szabályozatlanságot tártak fel különféle államigazgatási rendszerekben, hatalmi szervekben

– mondta Lukasenka, majd azt firtatta, hogy mindez mit jelent a Nyomozó Bizottság szemszögéből, és milyen tanulságokat kell ebből levonni.

 






A RIA Novosztyi orosz hírügynökség által is idézett nyilatkozatból nem derül ki, hogy az államfő milyen feltárt hiányosságokra gondol, de nyilatkozata lényegében elismerte, hogy a fehérorosz hatalom jogsértően reagált a választás tisztaságát kifogásoló tüntetőkre.

 

Fehéroroszországban az augusztus 9-én tartott elnökválasztás óta rendszeresek a hatodszor is hatalomra került Aljakszandr Lukasenka államfő elleni tömegtüntetések, amelyeket a hatóságok kezdetben könyörtelen brutalitással igyekeztek megfékezni. Több tiltakozó meghalt, sokan kínzásokról számoltak be a fogva tartás során, és vannak, akik azóta sem kerültek elő, hogy őrizetbe vették őket. A helyi média hétfőn adott hírt arról szemtanúkra hivatkozva, hogy ismeretlenek elrabolták Marija Kalesznyikavát, a fehéroroszországi ellenzéki Koordinációs Tanács elnökségi tagját, és a testület másik két tagjával sem lehet kapcsolatot teremteni. Szombatra virradóra Lengyelországba menekült Olha Kavalkava, a tanács egyik elnökségi tagja.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top