Politika

Izzadságszagú erőlködés – Elképesztő kijelentést tett Vidnyánszky a kormánypárti lapnak

Pestibulvar.hu

Vidnyánszky Attila továbbra is kiáll álláspontja mellett, miszerint a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanulóit egy nemzetközi háttérhatalom irányítja, sőt, most még ennél is tovább ment az Origonak adott interjújában!

 






Pénteken a kormányközeli lapnak Vidnyánszky kijelentette:

“OLYAN HÍREKET KAPTUNK, HOGY AZ AMNESTY INTERNATIONAL SEGÍTI A TILTAKOZÓKAT A SZERVEZÉSBEN, ÉS MÁR NYÁRON EGY TÁBORBAN FELKÉSZÍTETTÉK A DIÁKOK EGY RÉSZÉT ARRA, AMI MOST TÖRTÉNIK”.

 

Az interjúban, melyből a 444.hu is szemlézett, a tiltakozást “hihetetlen politikai játszmának” nevezte.
Az egész SZFE-botrány azután robbant ki, hogy egy olyan személy se került be a kuratóriumba, akiket az egyetem javasolt, a szenátust pedig teljesen megfosztották alapvető jogkörétől.

 

“Az egészen groteszk, hogy a gyűlöletem milyen szinten hozza össze az embereket. Összeálltak, hogy közösen, együtt gyűlölhessenek engem” – jelentette ki Vidnyánszky, aki elmondása szerint kész lemondani, ha azt látja, hogy ő a megegyezés akadálya, de jelenleg nem így látja!

A Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumának új elnöke a tiltakozás kapcsán még augusztusban azt mondta, hogy egy “nagyon komoly nemzetközi háttérhatalom és hálózat szervezkedik, egy liberális kör”.






 

Az SZFE-s hallgatók a Vas utcai épületet elfoglalták, és még a tanévkezdést is elhalasztották, az egyetem dolgozói pedig sztrájkba léptek. Több magyar és nemzetközi színész, rendező, egyetem és politikusok jelezte már, hogy kiállnak a tanulók mellett, akik az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól szeretnének választ kapni a követeléseikre, a jelenlegi kuratóriumot pedig nem tartják legitimnek.

A TILTAKOZÓK LEVÉLBEN SZÓLÍTOTTÁK FEL A MINISZTERT, HOGY HÍVJA VISSZA AZ ÚJONNAN MEGVÁLASZTOTT TESTÜLET TAGJAIT, ÉS ÁLLÍTSA HELYRE AZ OKTATÁS RÉGI KÖRÜLMÉNYEIT.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top