Politika

Kéri László: Orbán egy belső lázálmoktól gyötrődő ember

Pestibulvar.hu

Orbán Viktor megnyilvánulásaiból, beszédeiből, egyre többen vonják le azt a következtetést, hogy a miniszterelnök kezdi elveszíteni kapcsolatát a valósággal. Ezek közé tartozik Kéri László, Orbán egykori tanára is, aki a Hírklikken osztotta meg gondolatait.

 






Kéri szerint a Magyar Nemzetben megjelent politikai évad indító írása Orbánnak pontosan erről tanúskodik, és teljesen fölösleges mondatról-mondatra elemezni, mert oldalakat lehetne megtölteni a hazugságok cáfolatával.  Az esszét „egészében” kell értelmezni, úgy

MINT EGY PSZICHIÁTRIAI SZÖVEGET, AMELYBEN A BETEG LELEPLEZI SAJÁT BETEG ELMÉJÉT.

 

Orbán valószínűleg rádöbbent, hogy kormánya nem készült fel a vírus második hullámára, pártja pedig arra, hogy egységes ellenzékkel kell majd szembenéznie 2022-ben. Emiatt kezdi el mindenféle légből kapott zagyvasággal támadni az ellenzéket, az írás egyetlen célja, hogy a bizonytalanok táborát elrémissze az ellenzékre való szavazástól. Márpedig a bizonytalanokon fog eldőlni a következő választás, mert egyelőre a meccs döntetlenre áll.

„EGY BELSŐ LÁZÁLMOKTÓL GYÖTRŐDŐ EMBER VALLOMÁSÁT LÁTJUK, AMELY MINDÖSSZE ARRA KERESI A VÁLASZT, HOGY MI TÖRTÉNIK, HA ELVESZTI A HATALMAT”

– írja Kéri, és javasolja, hogy a vádaskodással és gyalázkodással, a féligazságok tömkelegével tűzdelt, ellenzéket ócsároló írás utolsó 10-15 sorát olvassák el először, mert ott van a lényeg, és onnan érthető, miért is született meg ez a zagyvaság.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top