Politika

Orbán zsebpolitológusa szétvert egy újabb lapot, a teljes szerkesztőséget kirúgta

nyugatifeny.hu

Lassan minden hétre jut egy.






Boros Bánk Levente, a Médianéző Központ igazgatója vásárolta meg a kéthavonta megjelenő, Médiapiac nevű újságot, írja a Magyar Nemzet. A Média1 értesülései szerint

a szerkesztőség tagjait értekezletre hívták, majd mindenkit elbocsátottak.

 

Nevük már el is tűnt a mediapiac.com impresszumából.

Az új tulajdonos a kormányközeli újságnak adott interjújában azt is közölte, hogy a Médiapiacból úgynevezett “mérvadó” lapot kívánnak csinálni. Ars poeticájuk az, hogy független, szakmai értelmezést adjanak Magyarország és a világ médiapiacának működéséhez.

Eddig ugyanis elsősorban a balliberális narratíva érvényesült ebben a kérdésben, akár a hazai kontextust, akár a magyar médiapiac nemzetközi megítélését nézzük.

Így például ha Brüsszelben az utóbbi években terítékre került a magyar média témaköre, akkor csak a szakma balliberális szegmense volt jelen, a saját álláspontjával.

Ez ráadásul tapasztalataink szerint sokszor a tények figyelmen kívül hagyásával és a szakmaiság megerőszakolásával történt

– fogalmazott a NER-es laptulaj.






 

Boros a Magyar Nemzetben megjelent interjúban a kirúgásokról nem dicsekedett el, leginkább a Médiapiac megújításának szándékáról beszélt.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top