Politika

Újabb titokra derült fény – Ezt próbálják évek óta rejtegetni!

Pestibulvar.hu

Hiába döntött a bíróság arról, hogy a felcsúti alapítványnak ki kell adnia a TAO-támogatásból származó pénzek elköltésének minden dokumentumát, a Mészáros Lőrinc közeli fociakadémia ennek évek óta nem tesz eleget. Most azonban sikerült előrelépést tenni az ügyben, melynek révén érdekes adatokra derült fény!

 






Demokratikus Koalíció két tagja szerdai sajtótájékoztatójukon jelentette be, hogy újabb fejlemények történtek az évek óta húzódó felcsúti TAO-ügyben.

 

“Évek óta megteszünk mindent, hogy hozzáférhessünk azokhoz az adatokhoz, aminek a kiadásáról a bíróság már döntött” – közölte Varju László, a párt alelnöke a végrehajtó iroda előtt tartott sajtótájékoztatón, mivel a fociakadémia nem hajlandó önként átadni a bíróság által kiperelt iratokat.

 

A most megszerzett néhány száz oldalnyi dokumentum csupán három hónapnyi számlákat fednek le, ezek pedig közlekedésről, étkeztetésről szólnak, Varju szerint azonban a valóság hiányzik belőlük.

Ráczné Földi Judit, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja felhívta a figyelmet arra, hogy

AZ ALAPÍTVÁNY 67 MILLIÁRD FORINTNYI KÖZPÉNZT HERDÁLT EL AZ ELMÚLT ÉVEKBEN!

 

“Ezeknek a számláknak a másolatait kellett volna átadnia Mészáros Lőrincnek, ahogy ezt a Kúria ítélete is kimondta, de nekünk kell futkosni, hogy kapjunk bármit is. Ma összesen három hónapnyi számlát adtak át. Egészen elképesztő, amit ezek a számlák tartalmaznak!” – jelentette ki a párt elnökségi tagja, aki hozzátette:

AZ ALAPÍTVÁNY SZÁMLÁI SZERINT 7000 DARAB TÚRÓ RUDIT VÁSÁROLTAK,

miközben vannak olyan magyar családok, ahol a gyerekek örülnek, ha hetente egyszer kapnak otthon ilyesmit.

 






Ez a felcsúti alapítvány a magyar emberek pénzét ilyen luxustermékekre költi. Több, mint egymillió forintért vásároltak harcsát, több százezret költöttek gyógyszerekre, és szintén több százezret WC-papírra. Félmillió forintot adtak ki süteményekre és szintén ilyen összeget Fornettire” – jelentette ki Ráczné Földi Judit.

 

A párt elnökségi tagja végül arra is felhívta a figyelmet, hogy a Mészáros Lőrinc közeli fociakadémia elherdálja a magyar emberek pénzét, amit kórházakra, iskolákra is lehetne költeni.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top