Politika

Orbán Viktor negyedmilliárd forintot utazott el összesen két év alatt

Címkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko
Kiderült, hogy a kormányfő legdrágább utazása az idén januári háromnapos indonéz kiküldetés volt. Ugyanakkor legtöbbször csak egynapos villámlátogatásokra utazik.




Összesen 256 millió forintot költöttek az adófizetők pénzéből tavaly és idén szeptemberig Orbán Viktor miniszterelnök és stábjának közügyekben végzett utazásaira – derült ki a Népszava adatigénylésére a Külügyminisztériumtól megkapott listából.

 

Az is kiderült, hogy a kormányfő utazásainak nagy része egynapos villámlátogatás volt, ezek során 149 millió forint ment el útiköltségre, míg szállásra 95 milliót költöttek el.

 

A Külügyminisztérium azt viszont nem adta meg, hogy ez összesen hány vendégéjszakából jött össze, illetve konkrétan hol szálltak meg. A Népszava szerint “a két napos utazások esetén egy vendégéjszakával kalkulálva (illetve háromnapos esetén kettővel) az jön ki, hogy Orbán Viktor és kísérői fejenként és átlagosan 78 ezer forintot fizet egy éjszakai szállásért. Hozzátéve: ez átlagos érték, a delegátusba a tolmácsokat és a biztonságiakat is beleszámítottuk, akik viszont nagy valószínűséggel nem ugyanolyan kategóriájú szállásra kerülnek, mint a miniszterelnök”.

 

A lap azt is megjegyzi, hogy ugyan több mint egy tucat utazás csak egynapos volt, mégis számoltak fel szállásköltséget. Feltehetően azért, mert a küldöttség hajnalban, vagy jóval előbb érkezett, vagy a napközbeni tartózkodásra is béreltek szobákat.

 

Egy ilyen utazás volt például Orbán Viktor tavalyi, washingtoni útja is, amikor Donald Trumppal találkozott. A Népszava információi szerint ekkor – bár a látogatás ebben az esetben is csak egynapos volt – 9,6 milliós szállásköltséget számoltak el. Az Orbán Viktorral együtt 18 fős küldöttség után fejenként 533 ezer forintos szobaszámlát kellett kifizetniük egy éjszakára.

 

A kormányfő legdrágább utazása az idén januári háromnapos indonéz kiküldetés volt, amikor a 12 fős küldöttség 80 millió forintba került az államnak.

 

A Külügyminisztérium azt nem árulta el, hogy melyik esetben repült a kormányfő nemzetközi légitársaság gépével, és mikor volt olyan, hogy a “honvédségi csapatszállítónak” vásárolt – ám effektíve kormánygépként üzemelő – Airbus gépeket használták.






 

A tájékoztatás szerint

Orbán Viktor két év alatt 20 alkalommal repült a magyar honvédségi luxusrepülővel.

 

A Lap viszont megjegyzi, azt nem sikerült kideríteniük, hogy ez 20 le- és felszállást jelent-e, vagy húsz utazást.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top