Az orosz külügyi tárca szóvivője Orbán egy szoboravatáson tett megjegyzésén akadt ki.
A magyar miniszterelnök David Cornstein amerikai nagykövettel együtt október 27-én avatta fel George H.W. Bush amerikai elnök szobrát a Szabadság téren. Az alkalomból beszédet is mondott, amiben arról beszélt, hogy “a tér egyik oldalán itt van a német, a másikon pedig a szovjet megszállás emlékműve. Ez is világos üzenet: ha magyar vagy, csak két lehetőség között választhatsz: vagy a megszállók vagy a szabadság mellé állsz.”
A telex.hu szúrta ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő reakcióját a diplomata Facebook-oldalán. A szóvivő azon akadt ki, hogy Orbán a náci németek elleni harcban elesett szovjet katonák emlékére állított Szabadság téri emlékművet megszállási emlékművének nevezte.
Zaharova a posztban gyakorlatilag
TÖRTÉNELEMHAMISÍTÁSSAL VÁDOLTA MEG ORBÁNT.
Mint írta: “a Horthysta Magyarország Hitler legközelebbi szövetségeseként vett részt a Csehszlovákia és Jugoszlávia elleni náci agresszióban, a megszállt civilek és fogságba esett szovjet katonák ellen pedig tömegével követtek el bűncselekményeket a magyar csapatok. Ezeknek az embereknek a Vörös Hadsereg békét és szabadságot hozott, és megvédte Európa népeit a “barna pestistől”.
“JELENLEG EGYES ÁLLAMOK VÁGYNAK ARRA, HOGY TORZÍTSÁK EZT A TÉNYT, ÉS ELHALLGATTASSÁK ORSZÁGUNK KULCSSZEREPÉT A FASIZMUS ELLENI GYŐZELEMBEN, ELMOSSA AZ EGYES FŐVÁROSOK TÖRTÉNELMI FELELŐSSÉGÉT A HÁBORÚS IDŐSZAK BŰNEIÉRT, ÉS ′′ ELTÖRÖLJÉK ′′ A NÁCI CSATLÓSOK REZSIMJEIT”
– írta a szóvivő, hozzátéve: Oroszország nem fogja hagyni az Orbánéhoz hasonló “hamisításokat”.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!

You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.