Politika

Müller Cecília: Mindenki akkor jár el helyesen, ha a vele nem egy háztartásban élőket potenciálisan fertőzöttnek tekinti

nyugatifeny.hu

A tisztifőorvos szerint 2-4 hét múlva lehet majd látni, milyen eredményt hoznak a mostani szigorítások.






A magyarországi települések 85 százalékában találtak koronavírussal fertőzött személyt, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az országban mindenhol jelen lehet a vírus – mondta az országos tisztifőorvos vasárnap a “közmédiának” nyilatkozva.

 

Müller Cecília úgy fogalmazott: mindenki akkor jár el helyesen, ha magát, illetve a vele nem egy háztartásban élőket potenciálisan fertőzöttnek tekinti és ennek megfelelően tartja a kapcsolatot másokkal.

 

Kiemelte, a jelenlegi helyzetben mindennél fontosabb a fertőzöttek számának csökkentése, hogy mérsékelni lehessen az egészségügyi rendszerre nehezedő extrém terhelést.

 

Egész Európa küzd a járvány megfékezésével, terjedésének lassításával, Magyarországon is napról napra több a pozitív eset – mondta.

 

A tisztifőorvos szerint azért vezettek be szigorú korlátozó intézkedéseket, hogy egyre kevesebb találkozás történjen az emberek között. Erre azért is szükség volt, mert szinte nincs már olyan család, amelynek környezetében nem regisztráltak pozitív személyt – tette hozzá.

 

Müller Cecília megerősítette: szombaton 4238 új koronavírusos esetet találtak és 7013 embert kezelnek kórházban, akik közül

569-en vannak lélegeztetőgépen,

ami rendkívüli terhelést jelent az egészségügyi rendszernek.






 

Hangsúlyozta: “nem győz köszönetet mondani” az egészségügyi dolgozóknak, akiknek fizikailag és mentálisan is nehéz dolguk van. Müller Cecília azt kérte tőlük, tartsanak ki, a járványügyi szakemberek mindent megtesznek a terhelésük csökkentése érdekében.

 

A tisztifőorvos rendkívül fontosnak nevezte, hogy aki tüneteket észlel magán, az ne menjen sehova, maradjon otthon és kérjen segítséget a háziorvosától.

 

Az emberek rendkívül különbözőképpen reagálnak a vírusra: van aki szinte tünetek nélkül vészeli át a fertőzést, míg másoknál súlyos szövődmény alakul ki – mondta, majd aláhúzta, “bárki súlyosan megbetegedhet, ezért tartozunk felelősséggel egymás iránt”.

 

Müller Cecília szólt arról is, szeretnék, hogy ne kelljen további szigorításokat bevezetni, erre pedig akkor van lehetőség, ha a lakosság fegyelmezetten betartja a jelenlegi szabályokat.

 

Megjegyezte, a korlátozások bevezetését követő 2-4 hét után lehet majd látni, milyen eredményt hoztak a mostani szigorítások.

 

(MTI) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top