Politika

Döbbenetes jóslat! Orbánt elhagyja az udvartartása, ha az ellenzék erős lesz!

Pestibulvar.hu

Aggódhat a Fidesz – állítja Török Gábor politológus. Az elemző a Népszavának adott interjújában elmondta: Orbán Viktor pártjának kezéből kicsúszott az irányítás, a kommunikációja sem a régi, a Szájer-ügy hatása pedig brutális volt.  

 






Az finom kifejezés, hogy Orbán kezdhet aggódni, a Fidesznek már most is van oka az aggodalomra – állítja Török Gábor. Az Orbán körüli ügyekben járatos politikai elemző szerint nem volt jól kitalálva a járvány kommunikációja – például az, hogy a halálozások számához kell mérni a védekezés eredményességét.

„A FIDESZ MINTHA NEM TUDNÁ IRÁNYÍTANI A POLITIKAI NAPIRENDET, SOKSZOR CSAK ELSZENVEDI AZ ÜGYEKET”

– jelentette ki a politiológus. Szerinte ennek az a legfőbb oka, hogy a járvánnyal megváltozott a tematikai tér, és hiába volt a Fidesznek terve korábban arra, milyen ügyeket építsen fel, ezeket a vírus leradírozta. Török Gábor úgy véli,

A SZÁJER-ÜGY HATÁSA BRUTÁLIS VOLT.

 

„Akkorát ütött a nyilvánosságban, olyan mértékben jutott el a kormánypárti választókhoz is, hogy itt csak kármentésről lehetett szó” – mondta a politológus, hozzátéve: „a párt belvilágában is nagyon mély sebeket ütött az ügy” és ezután a gender témák is másképp csengenek majd a Fidesz vezetőinek szájából.

Török Gábor szerint

„AZ EGYSÉGESÜLŐ ELLENZÉK MIATT AZ MÁR BIZTOS, HOGY A 2022-ES VÁLASZTÁS TELJESEN MÁS LESZ, MINT AZ ELŐZŐ HÁROM.”

 






Mint mondta, ha Orbán megbukik, a háttérintézmények vezetőin keresztül még ellenzékbe kerülve is jelentős hatása lenne a hozzá lojális állami vezetőkre és gazdasági szereplőkre, „de ez a befolyás azért minden egyes hatalomtól távol töltött nappal csökkenne.” A politológus úgy véli, sokan még egy Fidesz-vereség esetén is azt gondolnák, hogy ez csak átmeneti állapot, és legkésőbb 2026-ban, de inkább már korábban hatalomra kerül a párt, mert az ellenzéki pártok szövetsége nem lehet életképes. De ha az új koalíció szilárdan a helyén maradna, Török szerint ez is változhat.

MAGYARUL: A BUKOTT ORBÁNT ELHAGYNÁ AZ UDVARTARTÁSA.

 

Török Gábor azt mondja, Gyurcsánnyal a jövőben is számolni kell, de neki jelentős ellensúlya lehet a Momentum vezetése, néhány jobbikos és MSZP-s vezető, az erős polgármesterek, valamint Karácsony Gergely.

 

A politológus végezetül megállapítja, hogy

AMIT ORBÁN KIÉPÍTETT, AZ NEM EGY TARTÓS POLITIKAI RENDSZER.

 

„Itt nem egy rendszerről, hanem sokkal inkább egy személyes hatalom kérdéséről beszélünk. Nincs új rendszer, csak egy példátlanul sikeres politikus, politikai vállalkozó újszerű hatalomgyakorlási technikája és tudatosan, következetesen felépített hatalomgyára. Ez természetszerűleg nem örökíthető, mert Orbán Viktor személyéhez kötődik.” Vagyis – és ezt már mi mondjuk –

HA ORBÁN ELTŰNIK A POLITIKAI SZÍNRŐL, AZ ÁLTALA KIÉPÍTETT VILÁG IS SZÉTESIK.

 

Ez mindenképp reménykeltő és nem árt, ha az ellenzéki szövetség szereplői is észben tartják. Ráadásul minél többen tudnak erről, annál tudatosabb lehet a Fidesszel szembeni ellenállás.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top