Politika

Hat év után jött rá az Alkotmánybíróság: Nem zavarja Paks 2 harminc éves titkosítása

nyugatifeny.hu

Jól meggondolták.






Az Alkotmánybíróság (AB) testületének többségi döntése szerint

nem alaptörvény-ellenes és nemzetközi szerződésbe sem ütközik a Paks 2-ről szóló 2015-ös törvényben szereplő 30 éves titkosítás.

 

Az Ab hat év után döntött az országgyűlési képviselők egynegyede által beadott utólagos normakontrollra irányuló indítványról – írja a Népszava.

 

Az indítványozó képviselők szerint a törvény mérlegelés nélkül kizárja, hogy a Paksi Atomerőmű bővítésével összefüggésben keletkezett üzleti, műszaki és döntést megalapozó adatok a keletkezésüktől számított 30 évig közérdekű adatként megismerhetővé váljanak. Illetve a törvény ellentétes a környezeti adatok nyilvánosságáról szóló úgynevezett Aarhusi Egyezménnyel is.

 






Az AB többségi döntése szerint

a titkosítást és a közérdekű adatok nyilvánosságának korlátozását nemzetbiztonsági érdek és a szellemi tulajdonhoz való jogok védelme indokolhatja.

 

A korlátozás csak akkor alkalmazható, „ha ahhoz nagyobb társadalmi érdek fűződik, mint az érintett adatok nyilvánosságához” — ezt viszont az adatkezelőnek, azaz Paks 2 projektcégének kell bizonyítania. Az adatkérő bírósághoz fordulhat, amely az adatmegtagadás jogszerűségét és annak indokoltságát is vizsgálhatja, az AB-döntés szerint a jogszabály nem alkotmányellenes.

(Népszava nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top