A kormány ideológiájából kiesők akár erőszak áldozatává is válhatnak.
Sérti az alapvető emberi jogokat a kilencedik Alkotmány-módosítás. Az ENSZ Emberi Jogok Főbiztossága szerint ugyanis
a magyar kormány kirekesztő módon az ellenkező nemű párokra szűkíti le a család fogalmát, az azonos nemű párokat kizárják az örökbefogadásból, a gyerekek nevelésének megfelelő irányává pedig a keresztény kultúrát, illetve a gyerek születésekor meghatározott nemet jelölik ki, így azt kérik, vonják vissza a módosítást.
Ezért már december 15-én felszólították Orbánékat, hogy vonják vissza a módosítást.
A kormány december 18-án írt levelében arra hivatkozik, hogy a nemzetközi jog azért nem határozza meg, mi a család, mert valójában az államokra bízza, hogyan definiálja, kezeli azt. Különben is a törvénybe csak a biológiai meghatározás került be, amely nem jelenti társadalmi csoport jogainak korlátozását.
A témával kapcsolatban a 444.hu felkereste a ENSZ Emberi Jogok Főbiztosságának képviselőjét, aki a portálnak nyilatkozva elmondta, a család fogalmának szűkítésével tovább súlyosbodik a törvényen kívül álló családok és az azonos nemű párok kirekesztése.
Hozzátette: „
ez a gyakorlat komoly aggályokat vet fel az állampolgárok önrendelkezéshez való jogával kapcsolatban, és ugyancsak növeli a kijelölt iránytól eltérő emberek megbélyegzettségét, velük szemben az erőszak, a meghurcolás és a bántalmazás kockázatát”.
Az, hogy a magyar kormány megtagadta a jogsértő törvények visszavonását, az ország négyévenként esedékes menetrend szerinti emberi jogi értékelésébe számít majd bele.
Az elmúlt két évben az emberi jogok védelméért és alkalmazásáért felelős intézmény tizenháromszor jelezte a magyar kormánynak, hogy jogsértést követett el. A magyar kormány természetesen most sem reagált az őket ért kritikákra.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
![Független hírek](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/themes/flex-mag/images/logos/logo-large.png)
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.