Politika

Orbán a pedagógusainkat is elüldözi: háromezerrel csökkent a számuk

ezalenyeg.hu

Tessék, lássék: ide vezetett az Orbán-kormány molyrágta oktatási rendszere, a puhány tanári fizetés, és az oktatók alábecsülése. 





Háromezerrel kevesebb főállású pedagógusunk lett az előző tanévhez képest.

A KSH 2020/2021-es tanévről szóló adatai pontosan erről árulkodnak. A jelenlegi közoktatásban és a szakképzésben mindössze 146,7 ezer főállású pedagógus vesz részt.

 

 

EZ A RENDKÍVÜL ALACSONY SZÁM PEDIG PONTOSAN AZT JELENTI, HOGY AZ ELMÚLT 20 ÉVBEN SOSEM VOLT ENNYIRE KEVÉS PEDAGÓGUS HAZÁNKBAN. MÉG KÁSLER CSÖPÖGŐS KARÁCSONYI ÜDÖZLŐLAPJA IS KEVÉS VOLT AHHOZ, HOGY MEGTARTSA TANÁRAINKAT. PERSZE, HISZEN AZ OKTATÓINK NEM HÜLYÉK, MÉG HA CSALIRA IS PRÓBÁLJÁK ŐKET VENNI.

A DIÁKOK SZÁMA IS ODÉBBILLENT.

Az előző évinél 5,4 ezerrel többen tanulnak nappali rendszerű általános iskolai oktatásban, míg a középfokú iskolák nappali rendszerű oktatásában 12,5 ezerrel kevesebbenvesznek részt. Ezeknek következtében az egy oktatóra jutó diákok száma országosan 9,7 fő.






 

 

Az idei évben 191,5 ezren tanultak gimnáziumokban, technikumokban, szakgimnáziumokban viszont 143,2 ezren, ez hatezerrel kevesebb,mint tavaly. Kilencezerrel fogyatkozottmeg a szakképző iskolákban tanulók száma, és hétezren tanulnak szakiskolában és készségfejlesztő iskolában.

 

 

Nagyon egyszerű és elkeserítő a képlet: az Orbán-kormányt hidegen hagyja a magyar pedagógusok sora, hiszen semmit nem tesznek azért, hogy megkapják azt, ami valóban jár nekik. 

 

 

MINDÖSSZE HÁROM DOLOGRÓL LENNE SZÓ, MEGFELELŐ OKTATÁSI RENDSZERRŐL, NORMÁLIS OKTATÓI FIZETÉSRŐL ÉS EGY KIS ELISMERÉSRŐL.

 






 

 

Az a baj, hogy míg a fideszes csicskák tejben-vajban vannak fürösztve a lopásért, hazudozásért, eltitkolt mutyikért, addig a magyar tanárok a lelküket is kidolgozzák a semmiért. És 2022-ig nem várhatunk változást. Már ha akkor még lesznek pedagógusaink.

forrásvia




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top