Politika

Virológus: A kínai vakcina kevésbé hatékony, és több mellékhatása lehet

nyugatifeny.hu

Nem biztos, hogy rossz, csak elavult.






Minden vakcinának van mellékhatása, a kínai azonban első generációs oltóanyag, ami erősebb mellékhatásokat válthat ki. — mondta Jakab Ferenc virológus professzor az ATV Híradójának.

 

A 70-75 százalékos hatékonyság nem számít rossznak. A virológus elmondta, hogy a kínai vakcina technológiája a molekuláris biológia korszakában elavultnak tekinthető, viszont ha lezárultak a 3. fázis klinikai kísérletei, akkor egy abszolút jól működő vakcina jöhet létre.

 

Az eddigi vizsgálatok alapján kevésbé hatékony a Kínából érkező oltóanyag, mint a Pfizer vagy akár a Moderna vakcinája.

„Van hatékony jó vakcina és kevésbé hatékony, nem túl jó vakcina: a kínai vakcina jelen pillanatban a harmadik fázisú klinikai vizsgálatban tart. Az első és a második fázis alapján azt lehet tudni, hogy kb. 70-75 százalékos a hatékonyság, ami nem mondható rossznak. Én azt gondolom, hogy abban az esetben hogyha a harmadik szintén klinikai fázisú eredmények is jól zárulnak, és mind az Európai Unió, mint pedig a hazai hatóság engedélyezi és bevizsgálja a vakcinát, akkor egy abszolút jól működő – persze nem a legmodernebb technológiával készült, de jól működő – vakcina lehet” — fogalmazott a Híradónak.

 






Hozzátette, hogy az első generációs vakcináknak erősebb mellékhatásuk lehet, és a kínai oltóanyag is ilyen, de ettől még nem biztos, hogy rossz a vakcina, csupán elavult.

 

A szakemberek szerint, amíg az Európai Gyógyszerügynökség nem engedélyezi a kínai vakcinát, addig nem lehet használni.

(ATV nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top