2015-ben Pécsen új buszokat kívántak beszerezni. Volt is Hollandiában egy kizárólag használt, akkor 7-8 éves, néhány százezer kilométert futott Volvo-buszokból álló flotta. A buszflotta meglétéről Pécsett már a közbeszerzés kiírása előtt tudtak, sőt, még azt is, hogy a tulajdonos 2,8 milliárd forintos vételárat várt. A közbeszerzést ennek ellenére 700 millióval magasabb összegre írták ki, és persze komoly Fidesz-szál is feltűnik a történetben.
Erre a fideszes szálra, konkrétan Bánki Erik szerepére kívánt rákérdezni az országgyűlésben a jobbikos Szilágyi György. “Ön szerint is aggályos, hogy
A MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA ELNÖKÉNEK NEVE FELMERÜL AZ ELMÚLT ÉVTIZEDEK EGYIK LEGNAGYOBB BARANYAI KORRUPCIÓS BOTRÁNYA,
a 2015-ös pécsi buszbeszerzés, elhíresült neve szerint a Volvo-gate kapcsán?”
Azonban, hogy mit válaszolt volna Orbán, azt már soha nem tudjuk meg, mert Kövér László fideszes házelnök elutasította a fideszes miniszterelnökhöz a fideszes politikusról feltett kérdést, amely nem felelt meg a házszabályi előírásoknak.
Mindezt Dömötör Csaba államtitkár kijelentésére alapozta, miszerint a kérdésében foglaltak megválaszolása kormányzati feladatkört nem érint. Értjük. Ha a fideszesek lopnak, akkor ahhoz semmi köze a kormánynak.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.